// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Mulasztások, időhúzás: öt év után végre ítéletet hirdettek a pályán elhunyt labdarúgó ügyében

// HIRDETÉS

Az Ekeng-ügy országos botrányt kavart, miután kiderült, sem a mentő, sem az orvos nem volt megfelelően felkészülve.

Közel öt év után született ítélet a pályán életét vesztő Dinamo-focista, Patrick Ekeng halálának ügyében: a bukaresti fellebbviteli bíróság másodfokon is helybenhagyta a mérkőzésre kirendelt mentőautó orvosára kiszabott másfél éves felfüggesztett börtönbüntetést.

Mint arról mi is beszámoltunk annak idején, Patrick Ekeng, a Dinamo kameruni középpályása 2016. május 6-án, a Viitorul elleni bajnoki mérkőzésen esett össze a pályán, és az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A boncolás kiderítette, hogy a futballista szívnagyobbodásban szenvedett – halála miatt a román szövetség egy héttel elhalasztotta a Dinamo–CFR kupadöntőt is, amelyet végül 11-esekkel a kolozsvári csapat nyert meg.

A mentőautó orvosát, Mihaiela Elena Duţát tavaly is vétkesnek találták az ügyben, mivel nem próbálta meg időben újraéleszteni a sportolót.

A tragédia kapcsán hatalmas botrány tört ki, ami újabb rendszerbeli hiányosságra mutatott rá: az akkori beszámolók szerint a helyszínen levő mentőautóban nem volt az újraélesztéshez szükséges defibrillátor, a mentőorvos pedig nem is tartózkodott a járműben, ehelyett a tribünön szotyolázott és dohányzott.

A fellebbviteli bíróság a felfüggesztett börtönbüntetés mellett a Duţăra kirótt 60 napos közhasznú munkáról szóló büntetést és a futballista családjának megítélt, több mint 200 ezer eurós kártérítést is meghagyta, utóbbit az orvos a mentőt biztosító Puls Medica céggel együtt kell kifizesse. Ekeng rokonai nagyobb összeg reményében fellebbeztek, de nem jártak sikerrel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről
Krónika

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről

Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap