A terrorperben elítélt két aktivista családtagjai és barátai felhívást tettek közzé. Izsák Balázs SZNT-elnök is felháborodott az ítélet miatt.
Beke István és Szőcs Zoltán családtagjai és barátai közös felhívást tettek közzé, melyben tüntetésre mozgósítanak. A demonstráció 2018. július 7-én 18 órától kezdődik Kézdivásárhely főterén.
„Felkérjük az erdélyi magyar pártok, civil és egyházi szervezetek vezetőit, hogy ezen vegyenek részt, és együttes erővel lépjenek fel közösségünk tagjainak védelmében. Kérjük őket, hogy szervezzenek meg és jelentsenek be, egy országos súlyú tüntető rendezvényt, folyamatos média megjelenést István és Zoltán ügyének, hogy ne legyen magyar, erdélyi ember, aki nem hallott ügyükről. Meg kell mutatnunk ország világ előtt, hogy a történtek ellenére sem engedünk a megfélemlítésnek.” – fogalmaznak a felhívásban.
Nyilatkozatot tett közzé Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is. Ebben a székely autonómiatörekvések miatti megtorló, az egész közösség megfélemlítését célzó politikai ítéletnek nevezi a legfelsőbb bíróság szerdán kimondott jogerős végzését, amely terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két aktivistáját.
Az SZNT elnöke úgy értékeli: egy koncepciós perben született méltánytalan ítélet, egy uszító hangú vádirat alapján, amelynek célja, hogy bizalmatlanságot és
Izsák Balázs felidézte: az SZNT Állandó Bizottsága már két évvel korábban megállapította, hogy a vádirat szélsőségesként, irredentaként és idegengyűlölőként állítja be az egész autonómiamozgalmat, amely az ügyészek szerint erőszakkal akarja elérni Székelyföld autonómiáját.
„Erkölcsi kötelességünk, hogy minél többen és minél hangsúlyosabban felemeljük a szavunkat, tiltakozzunk itthon és a nagyvilágban, hogy ne térhessen vissza az az embertelen diktatúra, a Securitate diktatúrája, amely 1989 előtt pokollá tette az életünket” – zárta állásfoglalását az SZNT elnöke.
A hét folyamán több erdélyi magyar politikai és civil szervezet is megszólalt a terrorperben elítélt Beke István és Szőcs Zoltán mellett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.