// 2025. december 23., kedd // Viktória

Mostantól Hagyományos Székely Jövő Központ is van

// HIRDETÉS

A helyi erőforrások összegyűjtése és bemutatása a feladata.

Felavatták a Hagyományos Székely Jövő Központot Csehétfalván, a vasárnapi rendezvényen Potápi Árpád János, a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (képünkön) azt hangsúlyozta, hogy a központ eszköz a helyi erőforrások összegyűjtésére, bemutatására, egyúttal közösségi tér, ahol az itt élők megélhetik összetartozásukat, megélhetik magyarságukat.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának közleményéből kiderül, hogy a településen az államtitkárság 50 millió forintos támogatásával indítottak falumentő programot, amelynek részeként felavatták a központot.

A közlemény szerint az államtitkár úgy fogalmazott, „hálásak vagyunk, hogy az itt élők a történelem viharaiban is kitartottak gyökereik mellett, hűek maradtak hagyományaikhoz és kultúrájukhoz".

A legfontosabb törekvésünk, hogy a fiatalok is időről időre visszatérjenek ezekhez a gyökerekhez, szülőföldjükön tervezzenek jövőt maguk és családjuk számára. Ezt kívánjuk elősegíteni az iskolák folyamatos fejlesztésével, a szakképző intézmények korszerű felszerelésével, a fiatal vállalkozók és a családi vállalkozások anyagi és szakmai megerősítésével - hangsúlyozta Potápi Árpád János. Hozzátette, hogy ennek a célnak a megvalósulását segíti ez a központ is.

A közlemény szerint Grezsa István kormánybiztos kiemelte, hogy Csehétfalva a Nyikó mente fogyó, pusztuló, színmagyar unitárius közösségeinek egyike. Hozzátette: több száz, hasonló gondokkal küzdő apró székely település található a Székelyföldön, ahol az elfogyás veszélye miatt beavatkozás szükséges.

A kormánybiztos elmondta, hogy a hagyományos mezőgazdasági tevékenységből élő csehétfalvi közösség az unitárius lelkész házaspár évtizedes közösségépítő munkájára alapozva fogalmazta meg a Hagyományos székely jövő falumentő programot. Hozzátette: a program nemcsak pusztulásra ítélt székely parasztházakat mentett meg, hanem lehetőséget biztosított ifjúsági táborok szervezésére is. Az új rendeltetésű épületek célja - az értékmentésen túl - a székely mentalitás továbbadása.

Grezsa István úgy fogalmazott: a község lakói számára reményt jelent a beruházás, amely egyúttal a magyar nemzetépítés fontos része - áll a közleményben.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro