// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Most ön is segíthet a kommunisták által elkövetett bűncselekmények felderítésében

// HIRDETÉS

A kommunizmus bűneit vizsgáló intézet új kutatást indít a határon megölt személyek ügyének felderítésére, és a lakosság támogatását kéri.

Bizonyára sokak számára ismerős a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), amely – amint a neve is mutatja – dicretes tevékenységet folytat: megpróbál fényt deríteni a kommunista diktatúra kiszolgálói és fenntartói által elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekre, és megkísérli bíróság elé állítani a felelősöket – már ha még életben vannak.

Korábban azzal hívták fel a figyelmet magukra, hogy leleplezték a diktatúra idején az ellenzékiek megtörésére, sőt megsemmisítésére létrehozott munkatáborok számos volt parancsnokát, akik kényelmesen élvezték a dicstelen tetteikért járó busás összegű nyugdíjat.

Néhányan közülük viszont az IICCMER tevékenysége nyomán börtönbe kerültek.

Az intézet most új projektet indít.

Megpróbálja felkutatni azokat az áldozatokat, akiket 1989 előtt a határon öltek meg, vagy meghurcoltak, amikor megpróbáltak külföldre szökni a diktatúra elől.

Az intézet közölte: számos olyan esetről számoltak be, amikor a kommunista hatóságok képviselői megölték – például lelőtték, megfojtották, leszúrták vagy halálra verték – a disszidálni akarókat.

Az IICCMER célja ugyanaz, mint a lágerparancsnokok esetében: fényt deríteni az esetekre, és bíróság elé állítani a felelősöket.

Most pedig ön is segíthet nekik ebben.

Felkérik ugyanis azokat, akiknek tudomásuk van ilyen esetekről, hogy tájékoztassa őket.

Ezt a +40 21 316 7565-ös, illetve a +40 21 316 7557-e s telefonszámon, az office@iiccmer.ro címre küldött elektronikus levélben, vagy a https://www.iiccmer.ro/victime/ honlapon található űrlap kitöltésével.

Úgyhogy ha tud ilyen esetről, ne habozzon.

A komcsi diktatúra pribékjei ugyanis nem érdemlik meg, hogy büntetlenül megússzák a disznóságaikat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro