// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Most már semmi sem menti meg az összeesküvés-elméletek hívőit az e-személyitől

// HIRDETÉS

A parlamentben megszavazták a bevezetésüket.

Elkezdhetnek komolyan aggódni mindazok, akik szerint a chippel ellátott elektronikus személyi igazolványok valójában olyan fegyverek, amelyekkel a Szíriuszról érkezett gyíkemberek a sátánnal szövetkezve manipulálják majd az agyunkat az 5G-technológia révén: a parlament megszavazta az e-személyik bevezetését.

A képviselőház kedden, döntő kamaraként szavazta meg az erről szóló törvényt, amelyet már csak az államfőnek kell kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba lépjen.

Ennek nyomán jövő augusztus 2-ától elkezdik az e-személyik kibocsátását.

Akik nem félnek az 5G-s gyíkemberektől, és ilyen személyi kártyát igényelnek, azoknak jelentős mértékben könnyebbé válik az élete, az új, bankkártya méretű személyi ugyanis nem csupán a személyazonosság igazolására szolgál.

Persze akik magyar állampolgársággal is rendelkeznek, azok már egy ideje élvezhetik az e-személyi jelentette előnyöket, így számukra ez mérsékelten jelent újdonságot.

Az ujjlenyomatot és elektronikus aláírást is tartalmazó chippel ellátott kártyát útlevél helyett is használhatjuk, emellett banki, adóügyi, társadalom-biztosítási, pénzügyi és oktatási ügyek intézésére is.

Az e-személyi többek között kiváltja a társadalom-biztosítási kártyát is, vagyis nem kell majd egy plusz kártyát magunknál tartanunk.

A kártya immár 14 év alatti gyerekek számára is igényelhető: 0 és 14 éves kor között 2, 14 és 18 éves kor között 4, 18 év fölött 10 évig, 60 éves kor fölött pedig korlátlan időtartamig lesz érvényes.

Akik a gyíkemberek és a sátán összeesküvésétől tartanak, azok továbbra is igényelhetik a hagyományos, chip nélküli kártyát, amivel természetesen nem járnak együtt az e-személyi jelentette előnyök.

Románia azon EU-tagállamok egyike, amelyek – éppen egyes, misztikus, vallási alapú összeesküvéselmélet-hívők aggodalmai miatt – a legkésőbb vezetik be az e-személyit.

Az EU vonatkozó határozata szerint azonban legkésőbb 2021. augusztusától az összes tagállamban ezt kell használni.

De persze még mindig fennáll a veszélye, hogy az EU-t a gyíkemberek irányítják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro