Keddre virradóra is elfogtak néhányat a magyar-román határon.
Az afganisztáni helyzet elfajulása nyomán Romániába tevődött át az Európába menekülni akaró afgánok fő útvonala – derül ki az uniós és a román határőrizeti szervek közléseiből.
Az amerikai csapatkivonások megkezdése után az iszlamista tálib lázadók módszeresen vették át az uralmat a csak papíron működő afgán kormányszervektől az országban.
Mivel pedig a közép-ázsiai országban jó néhányan vannak, akik nem feltétlenül szeretnének a saríja uralma alatt élni, már jó ideje elindult a menekülthullám Nyugat-Európa irányába.
Az elmúlt hónapokig Románia nem tartozott a közép-ázsiai migránsok fő vonulási útvonalához, Törökországból Görögországon, Bulgárián és Szerbián keresztül próbáltak meg bejutni a schengeni térségbe.
Csakhogy a magyar és a horvát határok őrizetét alaposan megerősítették. Így aztán most Szerbiából nem Nyugat, hanem észak, vagyis Románia felé veszik az irányt.
Azt az eljárást alkalmazzák, hogy ha elkapják őket a határon, menedékkérelmet nyújtanak be Romániában.
Ennek elbírálásáig menekültközpontokban szállásolják el őket – ahonnan aztán az első adandó alkalommal meglépnek, és Magyarországon keresztül Nyugat-Európába tartó kamionokra vadásznak, hogy fellopózzanak rájuk.
Az Európai Bizottság adatai szerint, amelyeket az El Confidencial című spanyol lap idéz,
A román határrendészet adatai szerint 2021 első félévében 8758 menedékkérelmet nyújtottak be az országban, ami 200 százalékos növekedés a tavalyi év első feléhez képest.
Ennek csak részben oka, hogy enyhítettek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon: jórészt annak tudható be inkább, hogy
A hatóságok épp július 29-én csaptak le egy nemzetközi embercsempész-bandára, amely fejenként 5000 euróért próbálta Románián keresztül Nyugatra csempészni a menedékkérőket.
Az Európai Unió határrendészeti szerve, a Frontex is azt mondja: jócskán megnőtt a bevándorolni szándékozók között az afganisztániak száma. 2021 első felében 3200 alkalommal próbáltak afgánok illegálisan bejutni az EU területére, ami 41 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
Ezzel egy időben az utóbbi három hónapban folyamatosan nőtt az afgán állampolgárok által benyújtott menedékkérelmek száma.
A Frontex illetékesei szerint ráadásul az afganisztáni történések nyomán egyértelműen
És hogy nem a levegőbe beszélnek, a legfrissebb fejlemények is bizonyítják: a román határrendészet kedd délelőtti közlése szerint az elmúlt 24 órában a varsándi, a Nagylak II és a borsi határátkelőnél összesen 18 ázsiaira bukkantak, aki kamionokon elbújva próbált Magyarországra jutni – néhány nepáli is volt köztük, de a többségük Afganisztánból érkezett.
És mindez még csak két nappal azután történt, hogy a tálibok immár teljesen átvették az uralmat Afganisztánban.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.