// 2025. december 23., kedd // Viktória

Most a rendőrök követelik Ráduly fejét

// HIRDETÉS

Személy elleni érvelés, kettős mérce, törvény és becsület. Csíkban gyülekeznek a viharfelhők.

Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester lemondását követelik a helyi rendőrök, miután néhány napja még ő követelte a megyei rendőrfőkapitány távozását. Ráduly hétfőn indította el a csörtét: rendkívüli sajtótájékoztatón kérte a megyei rendőrparancsnok tisztségéből való eltávolítását. A csíkszeredai polgármester annak nyomán lendült támadásba, hogy szombaton

két rendőr tragikus balesetet okozott a városban.

A két rendőr mellett egy vétlen gyalogos is életét vesztette, egy harmadik hatósági alkalmazott pedig megsérült. A vasútállomás közelében bekövetkezett tragédia szemtanúinak beszámolója szerint egy BMW típusú gépkocsi a túlzott sebesség miatt megcsúszott, áttért a szembejövő sávra, felhajtott a járdára, ahol elgázolt egy 53 éves szentegyházi nőt. A jármű ezt követően nekicsapódott egy villanyoszlopnak.

A szerencsétlenségben elhunyt az autó 35 éves sofőrje és a mellette ülő 38 éves személy, valamint az elgázolt gyalogos.

Tánczos Barna szenátor hétfőn Rádulyhoz hasonlóan beadványban kérte a rendőrfőnök lemondását, ha pedig ezt mégsem tenné meg, akkor Tánczos Barna maga fogja kérni Radu Sandu Moldovan menesztését. 

A megyei rendőr-főkapitányság vezetőjét és sajtószóvivőjét a Székelyhonnak többszöri próbálkozás után sem sikerült elérni. A rendőrség sajtóosztálya mindössze egy rövid közleményt bocsájtott ki, amiből kiderült, hogy a a parancsnok kiadta az utasítást egy belső vizsgálat elvégzésére a csíkszeredai rendőrkapitányságon annak érdekében, hogy a történtek minden részletére fény derüljön.

A rendőrök hárítottak, majd kontráztak

A Rendőrök Országos Testületének Hargita Megyei Területi Tanácsa és két területi szakszervezete közleményben reagált a történtekre. A teljes közlemény itt olvasható.

Ebben azt írják, Ráduly Róbert Kálmán sajtónyilatkozata „képmutatással kezdődik, képtelenségekkel folytatódik, és hazugsággal zárul”.

Szerintük, a nehéz időket élő családok szenvedését imázsépítésre kihasználni égbekiáltó vétség. „Nekünk mindhárom áldozat olyan veszteséget jelent, amelyhez csak kegyeletteljesen állhatunk hozzá”.

A Mediafax szerint Moldovan Ráduly 2004-es predeal-i balesetével vágott vissza, amikor azt kérte: „áskáljunk még kicsit az elmúlt húsz évben, mert voltak még balesetek”. A polgármester 2004 októbetében gázolt el a gyalogátkelőhelyen egy bukaresti nőt, aki medencecsonttörést, jobb válltörést és számos más sérülést szenvedett.

Ráduly akkor tagadott: a baleset szerinte nem a gyalogátkelőhelyen történt, a hirtelen felbukkanó nő át akart rohanni az úttesten, és a képviselő nem tudta kikerülni az ütközést, merthogy szemből is jött egy gépkocsi.

A közlemény zárásaként felhívják a városvezető figyelmét, hogy sem hatásköre, sem erkölcsi megalapozottsága nincs annak, hogy bárkit is lemondásra szólítson fel. Ezért a rendőrök, mint Csíkszereda polgárai, nyilvánosan arra szólítják fel Ráduly Róbert Kálmánt, hogy vállalja a nyilatkozatokkal elkövetett hibákat, és becsületbeli okokból mondjon le ő.

Ráduly felállt és újra támadott

„Remélem, hogy erre a jelzőkkel nehezen minősíthető, minden bizonnyal rendőrparancsnoki utasításra született válaszra a parlamenti képviselőink, szenátoraink és minisztereink reagálni fognak. Innen tovább a szombati tragédia már nemcsak a Radu Sandu Moldovan, hanem az egész román rendőrség szégyene. Őszintén sajnálom, hogy a Hargita megyei állomány ebbe belekeveredett” – reagált Ráduly a közleményre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro