Ráduly a főrendőr fejét követeli

48 órát várt a polgármester, hogy a lemondás becsületből megtörténjen a szombati tragédia után. Nem történt meg.
Hirdetés
A három rendőrtiszt a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel haladt szombat reggel Csíkszeredában, amikor a jármű lefutott az útról. A kocsi felhajtott a járdára, majd elütött egy nőt, végül nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A szerencsétlenség során elhunyt az autó 35 éves vezetője és a mellette ülő 38 éves személy, valamint egy vétlen gyalogos. A BMW hátsó ülésén lévő utas túlélte a balesetet.
 
Tisztségéből való azonnali távozásra szólította fel hétfő reggel Radu Sandu Moldovant, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnokát Csíkszereda polgármestere. A rendkívüli sajtótájékoztatón Ráduly Róbert azt kérte, az ügy kivizsgálásának minden momentumába vonják be a tanács mellett működő, a rendőrség tevékenységét ellenőrző testületet.

„Legyünk ott mi is, hogy ne tudják elkenni ennek a sajnálatos balesetnek a következményeit” – mondta Ráduly.

Mint mondta, az idén nincs helye a rendőrség napjának megünneplésére, éppen ezért arra kérte a rendőrállományt, a  díszebédjükre és a parádézásra költött összegeket inkább fordítsák a gyászoló családok megsegítésére.

„További sikereket!” – zárta a mondandóját a polgármester.

 

Hirdetés