// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Morzsoljuk el a büszkeség könnycseppjeit: magyar ember gyalogolt el a Déli-sarkra!

// HIRDETÉS

Több mint 900 kilométert gyalogolt a huskyordító hidegben.

Újabb magyar öregbíti a nemzet hírnevét: Rakonczay Gábor hétfőn elérte a Déli-sarkot. És nem repülővel, helikopterrel, lánctalpas járművel vagy hójáróval: az extrém sportoló első magyarként, a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot, egy 94 kilós szánt húzva maga után.

Rakonczay Gábor az út során testsúlya 10 százalékát elégette, az arcán pedig fagyási sérüléseket szenvedett. Az expedíció által a jeles alkalomból kiadott közlemény szerint elmondta: fizikailag próbára tette az a kétszáz kilométeres szakasz, amelyen mély hóban meneteltek, a táv végén pedig folyamatos jeges szembeszéllel megküzdve teljesítette célját. Eleinte mínusz 12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, már szinte mindig mínusz 20 Celsius-fok alá kúszott a hőmérő higanyszála, s olykor elérte a  mínusz 30-at is. 

„Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást. Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész”

– mondta Rakonczay, aki sokszor mély hóban, máskor whitoutban (vagyis tejszerű fehérségben, amelyben csak a síléce előtti egy métert látta) teljesítette a távot.

A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, annak csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay Gábor is negyedmagával vitte végig az expedíciót, ám a legtöbbet ő haladt az élen, és az ő szánja volt a legnehezebb. 

A négytagú expedíció beiktatott egy tervezett szünnapot, s két nap kényszerpihenőt is tartott egy hatalmas vihar miatt, amely a sátrukba „zárta” a csapattagokat. Így jött össze a 44 nap és 4 óra. 

„Noha néhány nappal a vége előtt begyűjtöttem egy tetszetős fagyási sérülést – ami úgy nézett ki, mintha egy forró vasalóval képen vágtak volna –, szerintem a csapatból még mindig én élveztem leginkább az egész utat. A fagyási sérülés látványos, de nem vészes, amikor történt, nem is éreztem, csak utólag láttam meg. Hiába no, a mínusz harminc fok és az erős szél hamar nyomot hagy az emberen. A fagyásnak egyébként különböző fokozatai vannak, az én arcomon csak a külső bőrréteg fagyott el, ami rendbe fog jönni”

– mesélte Rakonczay. 

Arról, hogy voltak-e mélypontjai a több mint hathetes út során, Rakonczay elmondta, tudatosan távol tartotta magát a lehetséges mélypontoktól, úgyhogy mentálisan jól bírta a sokszor végtelennek tűnő menetelést. „Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást – tette hozzá Rakonczay. – Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész, hogy mennyi is az a 950 kilométer, amennyit végül ténylegesen megtettünk a síléceinken, a szánjainkat húzva” – mondta.

Az is világosan megmutatkozott, ha egyedül vág neki a távnak, valószínűleg napokkal korábban elérte volna a Déli-sarkpontot. Ez azonban egyáltalán nem csökkenti az örömét, mint ahogyan az sem, hogy az út során a napi 7000 kalóriás energiabevitel ellenére a testsúlya tíz százalékát elégette.

„Az utolsó előtti nap hatodik órájában, ahogy nagy nehezen felküzdöttem magam az egyik dombtetőre, megláttam… – mondta Rakonczay. – Néhány fekete és fehér pötty volt csupán a távoli horizonton, de megálltam, és mutattam a többieknek, hogy ott van… Huszonegy kilométerre előttünk a Déli-sark bázis. Negyvennégy napja indultunk el, és mostanra mutatta meg magát. Nagyon nagy volt az öröm. Szinte felfoghatatlan egyébként, hogy lépésről lépésre, még egy ilyen hatalmas cél is elérhető. Kettős érzés kavarog bennem: mintha a bensőm egy része mindig is tudta volna, hogy sikerül, és csak csendben mosolyogna. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez egyszerűen elképesztő, s emiatt hatalmas örömöt és hálát érzek. Örülök, hogy sikerült, és hálás vagyok, hogy itt lehetek és ezt átélhettem! Hogy a történtek fényében nekivágnék-e újra? Nem is kérdés, hogy igen!”

– vetítette előre a jövőt Rakonczay Gábor.

Az extrém sportok magyar szerelmese

Az 1981-ben született Rakonczay Gábor nem a déli-sarki expedícióval került be először a sajtóba. Előtte „bemelegítésként” egy grönlandi expedícióban is részt vett,de átevezte és átvitorlázta már az Atlanti-óceánt is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro