Csak gépjárműből több mint hatszázat.
Józan ésszel szinte felfoghatatlan vagyonra tettek szert annak az aradi cigarettacsempész-bandának a tagjai, amelyre szerdán csapott le a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).
Mi is megírtuk, hogy összesen 157 helyszínen tartottak házkutatást, a banda fejét viszont egyelőre nem kapták el, mert még idejekorán meglépett.
Később aztán közölték, hogy 23 gyanúsítottat azért kézre kerítettek, őket bűnszervezet létrehozása, csempészet és pénzmosás miatt állítják majd várhatóan bíróság elé.
De nem is ez a legérdekesebb, hanem az, hogy mekkora vagyont sikerült lefoglalniuk az ügyészeknek az Arad, Bihar, Temes, Kolozs, Fehér, Krassó-Szörény és a Kárpátokon túli Gorj megyében végrehajtott házkutatások során.
Egy cigarettacsempész banda esetében evidens, hogy cigarettát találtak: ebből 27 ezer csomagot vettek lajstromba.
Ráadásként még három vadászfegyvert is lefoglaltak.
De ez még mindig a kisebbik tétel.
Hatósági zár alá helyeztek ugyanis még 622 autót és traktort, 357 telket, 50 lakóingatlant – családi házat és lakást –, valamint 18 cégben meglevő érdekeltségeket.
Az ügyészek szerint a bűnbanda 2017-ben alakult Aradon, majd rövid időn belül Ukrajnából, Szerbiából és Moldovából beszerzett cigit kezdtek el nagy tételben csempészni az országba. Ehhez külföldi – szerb, ukrán és moldovai – szállítócégeket használtak fel, többek között faszerkezetek vagy tésztafélék közé rejtve a csempészárut, melyet a közvetítők raktárhelyiségeiben pakoltak le.
A bűnbanda tagjai innen szórták szét a cigit az országban, de a határokon túlra is jutott belőle, Nagy-Britanniába, Németországba, Franciaországba és Olaszországba.
Nem csoda, hogy a nyereségből a bűnbanda feltételezett aradi fejesének, Cosmin Mladinnak luxus sportautókra is futotta.
Sajtóértesülések szerint Mladin két órával a házkutatás előtt már tudott arról, hogy a DIICOT meg fogja látogatni, így hajnali négykor, néhány alaposan megpakolt szatyorral együtt elhagyta az otthonát, és nyom nélkül felszívódott.
Meg kell hagyni, nem akármilyen üzletet hozott össze.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.