// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
kormány

MOGYE: packázás kormány-asszisztenciával

Ismét a magyarok számára kedvezőtlen fordulatot vett a MOGYE magyar főtanszékeinek ügye. A román kormány pedig lelkesen asszisztál.

A román kormány asszisztálása mellett packázik a magyarokkal a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román többségű vezetése – így értelmezhető a felsőoktatási intézmény szenátusának döntése, miszerint csupán egy év múlva döntenek majd a magyar főtanszékek létrehozásáról.

A hatályos oktatási törvény leszögezi, hogy a főbb, multikulturális egyetemeken – így a MOGYÉ-n is – önálló főtanszékekbe kell szervezni a magyar tagozatot. Az egyetem vezetése azonban évek óta elszabotálja ennek a gyakorlatba ültetését, hol az „etnikai szegregáció” káros voltára hivatkozva, hol az egyetemi autonómia elvét hangoztatva.
Teszi mindezt annak ellenére, hogy 2012-ben Victor Ponta miniszterelnök is a helyszínre utazott, és a közvetítése nyomán külön megállapodásban is rögzítették a magyar főtanszék létrehozását.

A Ponta-kormány azonban azóta sem tett semmit ennek kikényszerítésére. Most, hogy az RMDSZ ismét kormányra került, szövetséget kötve Pontával, a koalíciós megállapodásba ismét csak belekerült a magyar követelések teljesítésének ügye. Ezt próbálja meg azonban keresztülhúzni az egyetem vezetése, amely múlt csütörtöki döntésével további egy évnyi haladékot próbál kicsikarni a maga számára.

A döntés nyomán úgy tűnik, a MOGYE vezetői kivárásra számítanak, talán abban bíznak, hogy jövő ilyenkor az RMDSZ már ismét csak ellenzéki párt lesz, és akkor reményeik szerint ismét ejthetik a magyar főtanszékek ügyét.

Az ügyben különösen az figyelemre méltó, hogy a MOGYE vezetői éppen az autonómia elvére hivatkozva próbálnak lépten-nyomon keresztbe tenni a jogos magyar igények teljesülésének. Az egyetem irányítói következetesen, szándékosan és rosszhiszeműen félremagyarázzák az autonómia elvét, amikor igyekeznek úgy értelmezni azt, hogy lehetőséget teremt a hatályos törvényekkel való szembeszállásra, azok betartásának megtagadására.

Holott alapvetően magát az autonómiát is törvényes úton biztosítják, vagyis a jogszabályok mindig magasabb rendűek. A MOGYE vezetői azonban az egyetemi önrendelkezés örve alatt szabotálják egy törvény végrehajtását, aminek a magyar főtanszékek megalakításának késlekedése mellett egy közvetett káros hatása is lehet: a román közvélemény felé azt sugallja, hogy az autonómia egyenértékű a hatályos törvények lábbal tiprásával, vagyis a magyarok által követelt területi és kulturális autonómia a román törvények el nem ismerését vonná maga után.

Az, hogy az egyetem vezetői mindezt megtehetik, nem képzelhető el anélkül, hogy a bukaresti illetékesek – a kormány, főleg pedig az oktatási miniszter, illetve annak felettese, a miniszterelnök – asszisztálnának hozzá. Az oktatási tárca és a kormányfő mindeddig szemet hunyt a mulasztásos törvénysértés fölött, mivel annak szenvedő alanyai „csupán” a magyarok.

A kérdés most az, hogy az RMDSZ immár kormánytényezőként képes lesz-e hatékonyan lobbizni annak érdekében, hogy a kormány hathatósan közbe lépjen a törvény betartásának kikényszerítése érdekében. Ha Ponta és a kormányt alkotó többi koalíciós partner nem hajlandó érdemben lépni, az annak a jele, hogy az RMDSZ csupán azért került kormányra, hogy megteremtsék azon látszatot, miszerint Romániában teljes az etnikai béke honol, miközben a háttérben ugyanúgy megvan az igyekezet a magyar állami orvosi felsőoktatás elsorvasztására, mint eddig.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro