Az egyetem névváltoztatása miatt tüntető magyar diákokat viszont messziről elkerülte a rektor.
Ismét tárgyalóasztalhoz ültek a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem román és magyar vezetői, hogy megvitassák, hogyan lehetne megoldani a magyar tagozat immár nyolc éve tartó patthelyzetét. A mintegy másfél órán át tartó megbeszélés a korábbi alkalmaknál kevésbé feszült légkörben, de továbbra is konkrét eredmények nélkül zárult – számoltak be a Székelyhonnak, illetve az MTI-nek a magyar résztvevők. A pénteki egyeztetésen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is jelen volt, aki konstruktívnak nevezte a találkozót.
A nemrég George Emil Palade nevére átkeresztelt egyetem folyosóin fehér köpenyes orvostanhallgatók sorakoztak fel, hogy
de az egyetem vezetősége a hátsó lépcsőkön érkezett és távozott, messziről elkerülve a tüntetőket. A diákok azt szeretnék elérni, hogy Palade mellett Miskolczy Dezső nevét is felvegye az egyetem.
Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője az MTI-nek elmondta: Leonard Azamfirei rektor egyetlen magyar (preklinikai) főtanszék megalakítását javasolta a magyar oktatók és hallgatók által követelt három (preklinikiai, klinikai és gyógyszerészeti) főtanszék helyett, olyan körülmények között, amikor
A professzor a 2011 óta tartó állapotról azt nyilatkozta: megnyugtató megoldást az jelentene, ha az orvos- és gyógyszerészképzést önálló karba szerveznék, de a minimum az, hogy megalakulnának a régóta követelt önálló főtanszékek. Amióta tart a botrány, a magyar tagozat fokozatosan háttérbe szorul, folyamatosan csökken a diáklétszám és a tanári kar is apad.
A rektor egyébként a szenátusi üléseket bojkottáló magyar oktatókat hibáztatta azért, hogy az 1945-ben még önálló magyar egyetemként alakult tanintézet egy román származású tudós, George Emil Palade amerikai Nobel-díjas orvos nevét vette fel, figyelmen kívül hagyva azt a magyar igényt, hogy az egyetem egykori tanára, Miskolczy Dezső ideggyógyász nevét is viselje.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Románia politikai válsága hatással lehet az ország külső finanszírozására. Románokat tartóztattak le Spanyolországban, vendégmunkások kizsákmányolásával vádolják őket.

… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.