Egyre jobban tombol a háború Ukrajnában.
Továbbra is zajlik az Ukrajna elleni orosz invázió, ami természetesen a szomszédos országokra is kihat: miután szombaton Románia több európai országhoz hasonlóan kitiltotta a légteréből az agresszor Oroszország repülőit, Moszkva ugyanígy döntött a román gépek kapcsán. Eközben a háború miatt továbbra is menekültek ezrei tartanak Ukrajna határai felé, többek között Románia irányába is. A hatóságok szerint szombaton 18 500 ukrán állampolgár lépett be az országba, ami 30 százalékos növekedést jelent az előző naphoz képest. Az egészségügyi minisztérium közölte, hogy mobil orvosi csapatokat állított fel az Ukrajnával szomszédos megyék tisztiorvosi szolgálataival együttműködve, ezek vizsgálják meg a menekülttáborokba érkezett ukrajnai polgárokat, és végzik el a koronavírus-teszteket. Az orvosi kezelésre szoruló menekülteket a térség kórházaiba irányítják, ellátásuk a hatályos nemzetközi egyezmények alapján a román állampolgároknak járóhoz hasonlóan történik. A minisztérium emellett 5000 adagnyi antibiotikummal segítette ki a támadás alatt álló Ukrajnát. Eközben az oroszok Vlagyimir Putyin elnök utasítása nyomán fokozták az ukrán célpontok elleni támadások intenzitását, folyamatos harcok dúlnak Kijev elfoglalásáért, vasárnapra virradóra egy orosz rakéta becsapódása nyomán felrobbant egy Kijev melletti kőolajraktár, Harkiv mellett pedig egy kőolajvezetéket robbantottak fel. A vasárnapi beszámolók szerint a városba orosz páncélosok hatoltak be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint
Ennek egyik elemeként kemény szankciókat fogadtak el vasárnapra virradóra Oroszország ellen: több orosz bankot is kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból, ami azt jelenti, hogy lekapcsolja az érintett orosz bankokat a nemzetközi pénzügyi rendszerről, és így károsítja azt a képességüket, hogy globális szinten tevékenykedhessenek. Eközben Németország is bejelentette, hogy kezdeti ódzkodása ellenére hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának, és 1000 páncéltörő fegyvert és 500 Stinger légvédelmi rakétát küld az ukrán hadseregnek. Franciaország és Csehország is újabb katonai eszközöket szállít. Eközben amerikai beszámolók szerint
mivel az ukránok a vártnál sokkal keményebb ellenállást tanúsítanak, így nem sikerült teljesíteni az előzetesen kitűzött katonai célokat. Joe Biden amerikai elnök arról beszélt: két választás volt, katonailag válaszolni az ukrajna elleni orosz agresszióra, a harmadik világháború kitörését kockáztatva, vagy kemény nemzetközi szankciókkal sújtani Oroszországot, hogy a lehető legnagyobb árat fizesse a nemzetközi jog durva megsértése miatt.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.