Jó, hát ezt mindenki tudja: korrupt, inkompetens politikusokra, vezetőkre. De valahogy mindig úgy alakul, hogy csak ez jut neki.
Jelen szöveg az Gândul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Victor Ponta politikai szemtelensége néha lefegyverzőnek tűnhet. Még szerencse, hogy amikor elragadja a hév, több ezer „takarmányszót” rágcsál – Sorescu szavaival élve –, sokkal többet, mint bármely másik felszólaló, majd tartalmuktól megfosztott héjakként kiköpdösi őket.
A következőket mondta a tetthelyről elsprintelésben verhetetlen „volt (kormányfő) Ponta”:
nem veszekedésre azon, hogy ki induljon az elnökválasztáson! Bárkit választanak meg elnöknek (Iohannist, Dăncilát, Barnát, Tăriceanut, Fireát vagy Sorin Cîmpeanut), az illető semmit sem tehet az emberek életéért, ha nincs jobb kormányunk! A románok (még azok is, akik sohasem szavaztak eddig a PSD-re, a „Năstase-„ és „Ponta”-kormányzatokat tartják a leghatékonyabbaknak és legprofibbaknak; a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) már így is elvesztegetett két és fél évet meddő harcokra és ostoba háborúkra (amiért Dragnea a hibás, de azok is, akik mellette álltak és „egy követ fújtak” vele)!
Az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) nem akarja kormányozni az országot (2016-ban már megtették és katasztrófát okoztak) – a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) nem képes rá; így aztán a PSD–ALDE-nak KELL kormányoznia, nagyon másképpen és sokkal jobban a következő 14 hónapban – különben eltűnnek és Románia ezt meg fogja szenvedni!
A Pro Románia az ország jó kormányzásához gyűjti a profi embereket és épít közpolitikákat! Mert Romániának erre van szüksége!”.
Hajdanán én már megkérdeztem egyszer ettől a megtévesztő vezetőtől – persze, más szavakkal: „Mit jelent az, Victor Ponta, hogy a PSD már így is elvesztegetett két és fél évet meddő harcokkal és ostoba háborúkkal (amiért Dragnea a hibás, de mindazok is, akik mellette álltak és „egy követ fújtak” vele)?!
Nos, ki juttatta/fogadta el a „bajtárs”/„barát”/„sziámi iker” Dragneát a párt élére? Mi hoztuk őt oda neked, kitépve őt Băsescu szárnyai alól? A SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.) plántálta neked oda, mint kést a bordáid közé, azután a sertésáldozás után, melyet te hajtottál végre, és ő (ugyanúgy), vastőrrel, zsírral és vércsíkokkal a markolaton?! A pihentetett párhuzamos állam lelki üdvéért adta őt neked Coldea és Kövesi?!
Miféle szöveg az a „de mindazok is, akik mellette álltak és „egy követ fújtak” vele”?!
Benyomtál egy „ré”-t az Eustach-kürtjébe, míg le nem csorgott egy „szi” a nyelvén?
És, jó, az még elment volna, ha azzal jöttél volna, hogy őt és az övéit a PD-ből (Demokrata Párt – a szerk.) és a PRM-ből (Nagy-Románia Párt – a szerk.) rángatta hozzátok a görcs, de téged a pészédés ifjúsági szervezet tolt felfele, „hajdanán”, amikor és miután te kínai-kubai „koprodukciós groteszk műsorokat” tartottál Mazăréval és a doktrína néhány hűséges ultraibolya lánykövetőjével, a tengerparton, a TSD (Szociáldemokrata Ifjak – a szerk.) valamelyik nyári egyetemén, hogy besült tőlük a fiatalok agya, holott ők tényleg azt hitték, hogy egyfajta PreMilitarista demokratikus őrületben élnek!
Meg az is, hogy: „Az USR nem akarja kormányozni az országot (2016-ban már megtették és katasztrófát okoztak) – a PNL nem képes; így aztán a PSD–ALDE-nak KELL kormányoznia, nagyon másképpen és sokkal jobban a következő 14 hónapban”.
Tényleg?!
egészen a „saját kormánya” (Klaus Iohannis szavajárása – a szerk.) csúcsáig, netán nem a PSD, a PNL-vel és Iohannis-szal együtt?
És amikor Antonescuval aláírtad a természetellenes PSD–PNL szövetséget, melyet USL-nek (Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) neveztetek el, akkor nem tudtad, hogy a PNL nem képes a kormányzásra?! Csak egy plátói élettársi kapcsolatot létesítettetek?
És ha a PSD–ALDE-nak kell jobban kormányoznia, akkor minek dumálod tele a „csalódott” Tăriceanu fejét, megpróbálva őt elfordítani/elszakítani a kormányzati csecstől?
Nos, Victor Ponta, ha „így gyűjt profi embereket a Pro Románia és így épít közpolitikákat az ország jó kormányzásához”, amnéziákkal, átverésekkel, kétszínűségekkel és képmutatásokkal, mint amilyenek a fentebb leírtak/olvasottak, akkor semmit sem csináltunk és nem hiszem, hogy így lesz részünk jobb kormányzásban.
„Mert Romániának (nem – a szerz.) erre van szüksége!”.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.