// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Mire megszokhattuk volna az olcsó repülést, jött ez a gyalázatos koronavírus...

// HIRDETÉS

Elvitte a járvány, amit az utóbbi másfél évtizedben felépítettek a légi közlekedésben.

Nincs mit cifrázni: a járvány rendesen tönkretette a polgári légi közlekedést, a teljes szektor elképesztő mértékű veszteségeket szenvedett, s ez nem volt másképp Romániában sem.

Egy friss felmérés szerint az elmúlt évben a koronavírus-járvány miatt közel 70 százalékkal csökkent a légi forgalom Romániában, ami nagyjából azt jelenti, hogy a 2020-as számok 15 évvel ezelőtti állapotokat tükröznek.

Mutatunk pár beszédes adatot:

  • míg 2020-ban az ország repülőterein nagyjából 7,1 millió utas fordult meg, egy évvel korábban ez a szám meghaladta a 23 milliót;
  • beszédes, hogy az ország legnagyobb légikikötője, a Henri Coandă repülőtér 2020-ban valamivel több mint négymillió utast regisztrált, míg 2019-ben ez a szám jócskán 14 millió fölött tartott;
  • Az Avram Iancu nevét viselő kolozsvári nemzetközi repülőtér is hajmeresztő forgalomcsökkenéssel számolt: 2019-ben az éves forgalom megközelítette a hárommilliót, tavaly el sem érte a 900 ezret.

A szakértők szerint évek fognak eltelni, míg a légi forgalom eléri a 2019-es szintet, és ha nagyon jól mennek a dolgok, a legoptimistább becslések szerint is 51 százalékra lehetne felvergődni a két évvel ezelőtti számokhoz képest.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro