// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Mioritikus hulladékgyűjtés szemetelő traktor után szaladó prefektussal, fölöslegesen dolgozó önkéntesekkel (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Itt egy jó példa arra, hogy hiába minden erőfeszítés, ebben az országban a korrekt szemétgazdálkodás egyszerűen nem akar működni.

Az hagyján, hogy szépen lassan Európa szeméttelepe lettünk, de ebben az országban valahogy az illegális hulladéktárolóktól sem sikerül megszabadulni. Arról nem is beszélve, hogy számos településen még mindig ad hoc módon zajlik a szemétgazdálkodás, sok helyen inkább elássák vagy betakarják a hulladékot ahelyett, hogy betartanák a jogszabályokat.

Jó példa minderre az, ami Teleorman megyében történt, ahol a prefektúra egy

megyei szintű tavaszi szemétgyűjtési akciót hirdetett meg, amely egyenesen tragikomikusra sikeredett.

A többnapos kampány eleve rosszul indult: kiderült, hogy a megye legnagyobb települése, Alexandria nem kívánt beszállni az akcióba.

Aztán hétfőn a kampányt meghirdető Haralambie Epure prefektus személyesen is meggyőződhetett arról, hogyan zajlik a szemétgazdálkodás a megyeszékhelyen: épp tetten ért egy traktoristát, aki – az önkormányzat megbízásából (!!!) –

a város szélén épp leürít több száz kiló szemetet egy olyan területre, melyet az akció önkéntesei korábban megtisztítottak.

Videó is készült arról, amint az épp terepező prefektus a helyszínre szalad, majd szépen lecseszi a traktoristát, aki aztán közli a nagyon fontos emberel, hogy neki bizony azt mondták, hogy ott kell megszabadulni a hulladéktól és punktum. A vicc az, hogy pár méterrel odébb szorgalmas önkéntesek gyűjtögettek a kormányhivatal illetékeseinek a vezényletével...

És akkor még tegyük hozzá azt, hogy a nagy jelenet után pár órával az önkormányzat eltakaríttatta a helyszínről a szemetet, keddre viszont egy helyi vállalat borította ki a szemetét a város szélén, egy megtakarított területre. Hát ennyit a nagy ökologizálási akciókról...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro