A BOR inkább magyarázkodik, minthogy oltakozásra buzdítson, pedig Dan Barna nagyon szeretné, ha oltakozásra buzdítana.
Dan Barna miniszterelnök-helyettes néha úgy tesz, mintha nem tudná, hol él. Biztos túl sokat volt külföldön.
Most például azt találta ki, hogy nagyszerű ötlet lenne bevonni az ortodox egyházat (BOR) az oltási kampányba. Ezt nyilván nem úgy értette, hogy ezentúl a papok fogják majd a fecskendőt, hanem egyszerűen arra fogják (végre!) buzdítani az összezavarodott híveiket, hogy ahelyett, hogy az alszegi Marika néni meséjét hallgatnák a kilökődő tüskefehérjékről, a vakcinába rejtett csipről, és egyéb ostobaságokról, oltassák már végre be magukat, hogy túl legyünk ezen az egész rémálmon.
Mármint elméletben.
Miután Dan Barna elújságolta a sajtónak, hogy a miniszterelnöknek javasolni fogják: kezdjék meg a tárgyalásokat ez ügyben az ortodox egyházzal – annál is inkább, mert Görögországban, ahol az ottani ortodoxok beleálltak az oltás népszerűsítésébe, máris jelentősen megugrott az oltakozási kedv, és már az 50%-os küszöböt is átlépték – a BOR szóvivője máris kiállt magyarázkodni.
Vasile Bănescu emlékeztetett többek között arra, hogy az egyház eddig is egyértelműen kifejtette kedvező álláspontját az oltással kapcsolatban, és arra buzdította a híveket, hogy vegyék komolyan a betegséget, majd gyorsan terelt egyet, és elmondta, hogy
Pedig Dan Barnának – elméletben – igaza van: valóban eljött az ideje, hogy a BOR végre aktívan részt vegyen a népszerűsítő kampányban, hiszen ha a pópa egyértelműen megmondja a híveknek, hogy mit kell tenni, akkor a hívek nem fognak vele vitatkozni.
Pedig idős ember lévén, már rég megtehette volna, ha akarja, és vélhetően ezzel sokaknak mutatna jó példát. Ezzel kapcsolatban Vasile Bănescu gyorsan elmondta, hogy Dániel pátriárka is csak egy ember (érdekes, máskor nem pont ezt sugallják), az ő kórlapja is csak egy kórlap, az oltás pedig nem kötelező, szóval a pátriárka majd eldönti az orvosával konzultálva, hogy felveszi-e az oltást. De ha úgy dönt, hogy igen, azt egyből nagy dobra fogják verni.
Dániel pátriárka egyébként július 22-én töltötte be életének 70. életévét, ebből az alkalomból pedig
Már csak emiatt is beoltathatná végre magát, és felvállalhatná az oltás ügyét, hiszen elég ritka dolog, hogy valakit csak azért dekoráljanak ki az ország legmagasabb állami kitüntetésével, mert ő éppen 70 éves lett.
Csakhogy a gyors magyarázkodási kényszer a BOR részéről nem éppen arra utal, hogy az egyház egyhamar meg akarná változtatni az eddigi hozzáállását a témában. Pedig Dan Barna egyúttal azt is belengette, hogy ha nem iparkodunk az oltásokkal, jönni fognak az újabb megszorítások.
De hát ő beszélhet: nem is pap.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.
Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.
További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.