// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Mintegy 300 000 embert hallgattak le. Ön vajon köztük volt?

// HIRDETÉS

Radu Chiriță kolozsvári jogász öt év termését gyűjtötte össze.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karának előadótanára, Radu Chiriță szerint Romániában 2010 és 2015 között mintegy 300 ezer ember telefonjának lehallgatását engedélyezték a bíróságok.

Radu Chiriță ügyvéd és előadótanár a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvény alapján fordult adatigénylési kéréssel az összes romániai bírósághoz, és a kapott adatok alapján azt állapította meg, hogy

Románia rendőrállamként működik.

Kutatása eredményéről a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozott. Elmondta: a vizsgált – kevesebb mint ötéves – időszakban a bíróságoktól 109 946 esetben kérték a nyomozó hatóságok egyes emberek lehallgatását, és a bíróságok 102 729 ilyen kérést hagytak jóvá. Megjegyezte: az alapján becsülte 300 ezerre a lehallgatottak számát, hogy tapasztalata szerint egy lehallgatási kérelem háromnál több emberre vonatkozik, csak nagyon ritka esetben fordul elő, hogy egy ember lehallgatását kérik az illetékes hatóságok.

A jogász elmondta: Románia 176 bírósága közül 173, 42 megyei törvényszéke közül 40 válaszolt az adatigénylési kérelmére. Megkapta ugyanakkor a kért adatokat mind a 15 táblabíróságtól, valamennyi katonai bírósától és a legfelsőbb bíróságtól is. Hozzátette: a válaszadást elmulasztó bíróságok ellen pert indít a közérdekű információk eltitkolása miatt.

Radu Chiriță nem a lehallgatási kérések nagy számát, hanem a jóváhagyott kérések rendkívül magas arányát tartotta aggasztónak. Megjegyezte: olyan törvényszék is akad, amelyik több mint háromezer kérés közül egyet sem utasított el. Az adatok alapján azt a következtetést vonta le, hogy

csak a katonai bíróságoknál vizsgálják meg érdemben a lehallgatási kéréseket.

„Elfogadhatatlan az, hogy a bíróságok futószalagon hagyják jóvá az ilyen kéréseket. Ez azt jelzi, hogy a bírák elfelejtették a legfontosabb feladatukat: a jogok védelmét. A lehallgatási eljárásban a bírónak éppen az a feladata, hogy megelőzze a lehallgatási visszaéléseket, de nem úgy tűnik, hogy ez történne. A rendőrállamnak az a jellemzője, hogy hiányzik a bírói kontroll. Nálunk ez elméletben megvan, de a gyakorlatban mintha nem is létezne. (...)

Ha a folyamat nem áll a bíróság ellenőrzése alatt, a hatóságok azt hallgathatják le, akit akarnak”

– idézte a Mediafax a jogász tanárt.

Radu Chiriță különösen aggasztónak találta, hogy a legfelsőbb bíróság több mint négyezer lehallgatási kérelmet hagyott jóvá. Ezt azért tartotta kirívóan nagy számnak, mert csak a parlamenti képviselők, miniszterek, alkotmánybírósági és legfelsőbb bírósági bírák, illetve a főügyészség ügyészei esetében illetékes ez a bíróság a lehallgatási kérelmek elbírálására.

„Az e kategóriákba tartozó emberek száma nem haladja meg a kétezret. A több mint négyezer engedélyezett lehallgatási kérés azt jelzi, hogy mindenkit lehallgattak, ez pedig megengedhetetlen” – jelentette ki a jogász tanár.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro