Nem bírnak a „román gombamaffiával”, kormányzati intézkedést követelnek.
Szokatlan, de rendkívül profitáló módot találtak egyes külföldön élő román állampolgárok a meggazdagodásra: a lengyelek kiakadtak azon, hogy sáska módjára ellepik erdeiket, leszedik az összes ehető gombát, és jó pénzért eladják a németeknek. Harmadik éve tematizálja a problémát a német és a lengyel sajtó, mindeddig azonban nem sikerült megfékezni a jelenséget, mely egyre durvább méreteket ölt. Az egyik lengyel hírcsatorna és az egyik napilap is utánajárt a témának. Kiderítették: a szervezett csoportok tagjai román állampolgárok, és – mint fogalmaznak – sáskák módjára lepik el a lengyel erdőket. Az erdők közelében élő helyiek, akik számára a gombászás fontos szabadidős tevékenység, már-már nemzeti sport, felháborodva konstatálják, hogy a kisbuszokkal érkező románok letarolják az erdőket. A termést átválogatják, becsomagolják, ezt követően hűtőautókkal Németországba és Franciaországba szállítják. Míg az előző években kisebb csoportokat alkotva, személygépkocsikkal jöttek, és az erdőkben, szabad ég alatt aludtak, addig idéntől kisbuszokkal érkeznek, illetve panziókban szállnak meg. Ebből is látszik, hogy jól jövedelmez nekik a gombászás – állapítja meg a lengyel sajtó. Tavaly politikai téma lett a román gombászokból, a PiS nevű kormánypárt egyik parlamenti képviselője a helyszínen járva ígéretet tett, hogy szabályozni fogják a külföldiek által törvényesen leszedhető gomba mennyiségét. Előrelépés nem történt azóta sem az ügyben. A lengyel erdőket felügyelő állami hatóság is tehetetlen a román gombamaffiával szemben. Jelenleg kizárólag magánszemélyek, saját fogyasztásra szedhetnek gombát Lengyelországban. Kereskedelmi célú gombászáshoz külön engedély szükséges. Németország egyébként úgy oldotta meg a román gombászok problémáját, hogy irtózatosan megemelte a kiszabható büntetéseket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.