Pedig alig kezdődött el. És akkor máris lehet fogadásokat kötni: vajon milyen mélyre tudnak lemenni a béka segge alá?
Kedves Olvasók, nem állíthatjuk, hogy nem szoktunk hozzá ehhez. A választási kampányok már csak ilyenek, mondhatja bárki. Hiszen tudjuk: néha nem kell semmiféle kampány ahhoz, hogy akár a Nagy Károly-díj európai hős várományosa is bunkón viselkedjen. Főleg annak fényében, hogy igen civilizált európai személyiségek azonnal megmagyarázzák, hogy á, dehogy volt ő bunkó, csak hát politikus, és a politikusok néha elragadtatják magukat.
Na, hát ilyen politikusi elragadtatásokkal lesz tele a következő bő egy hónap. Itt van mindjárt egy friss, ropogós és eklatáns példa. Igaz, jelen esetben a kérdező is igen… hogy is mondjuk… színes egyéniség. Ugye, emlékeznek erre a George Simion nevű fazonra, aki tavaly elzarándokolt az Úzvölgyébe, csak úgy, nézelődni, aztán megtöltötte a nyilvános teret azzal, hogy a székelyek megverték? Nos a jóember közben megalapította a Románok Egyesüléséért Szövetség (Alianța pentru Unirea Românilor, AUR, vagyis „Arany”) nevű nackó törpepártot, amelynek színeiben most ott evezget a kampányzavarosban.
Az elnök úr kitett a Facebook-oldalára egy videót, amelyben bemutatja, hogy látogat el az egyik Vrancea megyei PSD-s bojár nagybirtoka elé, majd onnan elzarándokol ahhoz a házhoz, amelyet a román politikai körökben csak Gerendaként emlegetett Ion Ștefan, a felelős válságkormány liberális fejlesztési minisztere emelt, enyhén szólva zavaros körülmények között. Szerencsére a PSD-s kiskirály nem volt otthon, tehát ott cirkusz nem történt, viszont a miniszter urat épp az udvaron kapta az aranyos igazságosztó, aki azonnal fel is tette neki kényelmetlennek szánt kérdéseit. A miniszter urat látható módon zavarja a kérdezősködés, olyannyira, hogy egy idő után civilizált, európai módon odamorogta Simionnak, mint egy csahos kutya a kerítés mögül: Anyádat kérdezd!
Nincs is mit hozzátennünk ehhez. Akit érdekel, itt megnézheti a mioritikus jelenetet (4 perc 19 másodperctől):
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.