// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Mindenkit megtrollkodtak a liberálisok: ilyen kormánynévsorra még a szövetségeseik sem számítottak

// HIRDETÉS

Nem erőltették túl magukat.

Ha valaki arra számított, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Klaus Iohannis államfő most majd tényleg működőképes kormányt akar tető alá hozni, miután az alkotmánybíróság az orrukra koppintott, akkor nagyobban nem is tévedhetne: Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök – és ügyvivő pénzügyminiszter – olyan kormánynévsort állított össze, hogy attól mindenki csak néz, mint a moziban – már legalábbis a kormányzásra bejelentkezett többi pártban.

Hiába tette fel a kezét a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) is, hogy ők aztán mostantól nagyon szeretnének a liberálisokkal együtt kormányozni, Cîţu egyetlen kivétellel ugyanazzal az egyszínű, kizárólag a PNL által jelölt tagokat felvonultató kormánynévsorral állt elő, amelyet a hónap elején bizalmatlansági indítvánnyal megbuktattak, és amelyet Ludovic Orban megbuktatott miniszterelnök ismét szeretett volna a parlament elé vinni.

Az egyetlen módosítás a pénzügyminiszteri poszton történt: mivel Cîţu a jelek szerint szerény ember, nem akar egyszerre miniszterelnök- és pénzügyminiszter-jelölt is lenni, ezért a PNL képviselőházi frakciójának helyettes vezetőjét, Lucian Heiuşt jelölte pénzügyminiszternek.

A PNL szövetségesének bejelentkezett – de a jobbközép szavazatokért folyó harcban az egyik legfőbb riválisának számító – USR emiatt meg is sértődött, és jelezte: igencsak szokatlan eljárásnak tartja, hogy egy párt először közzéteszi a tervezett kormánynévsort, és csak aztán akar elkezdeni tárgyalni arról a többi párttal, hogy alakítsanak többséget a parlamentben.

Az egész azt jelzi, hogy a PNL pontosan ugyanannyira akarja a jelenlegi körülmények között folytatni a kormányzást, mind eddig: vagyis semennyire.

Eddig is az volt a fő céljuk, hogy előre hozott választásokat kényszerítsenek ki, mert szeretnék, ha a jelenlegi, 40 százalékos támogatottságuk a következő négy évben a parlamenti mandátumok számában is tükröződne.

Ezért már Orbannak is az volt a szándéka, hogy a parlament utasítsa el a második kormányát – amely megegyezett az elsővel –, hiszen ha a törvényhozás kétszer leszavazza a kijelölt kormányt, akkor az államfő előre hozott választásokat írhat ki.

Csakhogy az alkotmánybíróság keresztbe tett, amikor hétfőn úgy döntött: Iohannis alkotmányellenesen kérte fel a bukott Orbant ismét kormányalakításra, mivel a miniszterelnök kijelölésének célja a kormányképes többség kialakítása kell hogy legyen, nem pedig az, hogy a kormányfőjelölt kormányostul megbukjon a parlamentben.

Iohannis és az általa mentorált liberálisok azonban a jelek szerint továbbra sem igazán gondolják komolyan a kormányalakítást, mert még mindig nem tettek le arról, hogy előre hozott választásokat csikarhatnak ki.

Most persze úgy tesznek, mintha tárgyalni akarnának a többi párttal a kormánytöbbség kialakításáról, de ehhez azért tényleg nem ártott volna, ha őket is beveszik a buliba.

Közben meg egy ország arra vár, hogy végre teljes jogú, működőképes kormánya legyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro