A normális esetben tekintélyt parancsoló doktori titulus teljes kiüresítési kísérlete zajlik a szemünk előtt – mindez elsősorban a kormányfő plágiumügyének elkenéséért.
A plágiumügyek elemzéséért felelős állami intézmény, az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) bedarálása mellett, a közvitára bocsátott Képzett Románia oktatási stratégia keretében úgy tűnik, gondoskodnak arról is, hogy a plagizátorok gond nélkül megússzák a lopást.
A 73-as számú cikkely lehetővé teszi, hogy a tudományos munkájuk írásakor másoláson ért plagizátorok önként és büntetlenül lemondhassanak doktori fokozatukról, ugyanakkor a kibocsátó felsőoktatási intézményeket arra kötelezi, hogy ilyen esetekben vonják vissza a fokozatot. Az igénylő vissza kell szolgáltassa a diplomát, és közzé kell tennie a Hivatalos Közlönyben, hogy lemond róla – még csak meg sem kell indokolja a döntését, és persze arról szó sincs, hogy vissza kell fizesse a doktori címnek köszönhetően felvett jutalékokat.
Joggal merülhet fel a gyanú, hogy a plagizátoroknak kedvező cikkelyeket Nicolae Ciucă miniszterelnök kedvéért csempészték bele az oktatási reformtervbe, miután a plágiumvadász Emilia Șercan újságíró az év elején rávilágított, hogy 2003-as doktori disszertációjának egyharmada forrásmegjelölés nélkül átvett szöveg. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter nemes egyszerűséggel elzárkózik az erről szóló vitától, mondván nem akarja összekeverni a kormány tagjaként képviselt álláspontját mindazzal, amit a Képzett Románia keretében törvénybe iktatnak.
Nicolae Ciucă kormányfő tehát minden támogatást megkap kormánya szakminiszterétől, hogy feltűnés nélkül elsimítsa a plágiumvádakat, ahogy annak idején Victor Ponta is. Korábban elérte, hogy bírósági határozattal állítsa le az oktatási minisztérium vizsgálatát. A CNATDCU megszűnésével az egyedüli intézmény, mely vizsgálatot indíthat, a I. Károly (Carol I.) Nemzeti Honvédelmi Egyetem. Ennek rektora Nicolae Ciucă kabinetfőnöke volt, így egy esetleges vizsgálat eredménye nem okozhat nagy meglepetést.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...