Amennyiben vásárolt az elmúlt napokban 160 grammos kiszerelésű Tahini Al'Fez szezámmagpasztát, azonnal vigye vissza a boltba, szalmonellával fertőzött lehet. TikTok-élőben bántalmazta a feleségét egy máramarosszigeti férfi.
Megsüvegelendő teljesítményt tudhat magáénak Florian Tudor nevű hazánkfia, aki mert nagyot álmodni, és a jól csengő Riviera Maya néven, kitűnően működő bűnszervezetet alapított a világ egyik legtöbb gengszterklubjával rendelkező országában, Mexikóban. Az El Tiburón, azaz a Cápa becenévre hallgató maffiafőnök jelenleg az Altiplano maximális biztonságú börtönben tölti a napjait, ám hamarosan egy romániai zárka kényelmére fogja cserélni a latin-amerikai priccset. Történt ugyanis, hogy Tudor kérelmet nyújtott be az ellene indított mexikói eljárás megszüntetése érdekében, mivel szerinte a mexikói külügyminisztérium nem döntött időben a kiadatásáról. Egy szövetségi bíróság azonban elutasította a keresetét, és helyben hagyta azt a tavalyi ítéletet, amelynek értelmében a román kormány kiadatási kérelme alapján teljesülnek a nemzetközi kiadatás jogszabályi követelményei. A kiadatásáról szóló döntés meghozataláig a Cápa az Altiplano vendégszeretetét fogja élvezni. Florian Tudort letartóztatásakor azzal vádolták meg, hogy egy olyan 78 főből álló bűnözői csoportot vezetett, amely speciális szoftverekkel klónozott bankkártyákat. A digitális kasszafúrók 280 millió dollárt loptak így el, amelynek nagy részét hazaküldték Romániába. Hogy ebből az összegből mennyi járult hozzá a román GDP-hez azt nem tudni, de dicséretes a hazafias hozzáállás, hogy itthon tervezték elkölteni, befektetni, tisztára mosni. A szervezet műveleti bázisa Cancunban volt. A mexikói hatóságok továbbá nemzetközi emberkereskedelemmel, zsarolással és minősített emberölés bűntettének kísérletével is vádolják az el patrónt, akit Romániában is gyilkosságra való felbujtással, zsarolással és bűnszövetkezet létrehozásával vádol a DIICOT. Innen szép nyerni!
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) kedden bejelentette, hogy a Kaufland, a Mega Image és a Carrefour egy szalmonellagyanús terméket von ki az értékesítésből. A visszahívás a 160 grammos kiszerelésű Tahini Al'Fez szezámmagpasztát terméket érinti, amely két különböző címkével került forgalomba. A fogyasztók biztonsága érdekében a gyártó, az AB World Foods LTD UK, és a romániai importőr, a Parmafood Group Distribution SRL, gyorsan cselekedett, és kivonta a termékeket az értékesítésből. Az ANSVSA és az érintett üzletek kérik a fogyasztókat, hogy azonnal vigyék vissza az érintett terméket abba az üzletbe, ahol vásárolták. A Parmafood Group Distribution SRL által forgalmazott egyéb termékeket, beleértve az AB World Foods LTD UK egyéb termékeit, nem érinti a visszahívás. A visszahívással és a termékkel kapcsolatos további információk az ANSVSA honlapján és az érintett üzletekben érhetők el.
Nyomozást folytat a Máramaros megyei rendőrség miután több bejelentést kaptak arról, hogy egy havasmezői férfi megverte a feleségét, és mindezt a TikTok-on közvetítette. Az eset július 13-án, szombaton este történt. A felhasználók által elmentett felvételeken látható, ahogy a férfi többször megüti feleségét, aki kétségbeesetten kiabál: "Ivan, ne! A videófelvételt a leordinai rendőrök is látták, akik azonnal intézkedtek. "Miután az egyik közösségi oldalon megjelent egy videó, amelyen egy férfi állítólag fizikailag bántalmazta feleségét, a rendőrök hivatalból feljelentést tettek, és az ügyészség koordinálásával folytatják a nyomozást családon belüli erőszak bűncselekménye miatt indított büntetőeljárásban" - közölte a Máramaros Megyei Rendőr-felügyelőség. Az eddig lefolytatott eljárásból kiderült, hogy a bántalmazó férj 39 éves, a felesége 43 éves, és mindketten havasmezői lakosok. A kockázatfelmérő űrlap kitöltését követően a hatóságok úgy ítélték meg, hogy nem áll fenn közvetlen veszély az agresszor ideiglenes távoltartásának elrendeléséhez.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.