// 2025. december 1., hétfő // Elza

Min csúsznak el a dolgok: betegséghullám ejtette ki a gyergyói hokicsapatot az Erste Ligából

// HIRDETÉS

Bár az elődöntő első mérkőzése után felcsillant a székely döntő esélye a magyar-román jégkorong-bajnokságban, az első finalista a Ferencváros lett – játék nélkül.

Hiába lopta el rögtön a legelején a Fradi pályaelőnyét a Gyergyói HK egy hosszabbításban elért 1–0-s győzelemmel, Budapestről hazaérve alig maradt egészséges játékosa.

A hokisok nagy része belázasodott, a klub közleménye szerint többen is tüdőgyulladást kaptak, így a harmadik mérkőzésre csak úgy tudta a minimális 13 mezőnyjátékost benevezni a csapat, hogy sérült hokisokat is leültettek a cserepadra. Két sorral pedig esélyük sem volt, a Ferencváros vasárnap 7–0-ra nyert Gyergyóban, a hétfői negyedik meccsre pedig az újabb megbetegedések miatt már ki sem tudtak állni a hazaiak.

A rájátszás ritmusa pedig esélyt sem ad a gyógyulásra, csütörtökön és pénteken jött volna az újabb két budapesti meccs – de erre már el sem utazik a GyHK, amelynek a hírek szerint alig nyolc egészséges játékosa maradt.

Így a Ferencváros már a második meccset nyeri meg játék nélkül és összesítésben 4–1-re a párharcot is. Gyergyónak pedig, mivel az Erste Ligában nincs bronzmérkőzés, marad a román bajnokság és a Román Kupa. A másik ágon a tavalyi győztes Csíkszereda Sportklub 2-0-ra vezet a DEAC ellen, a következő két mérkőzést kedden és szerdán Debrecenben rendezik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az MTV megszűnésével egy korszak zárult le

Sánta Miriám

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Szilvafák lila derengésben – huszonötödik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők
Főtér

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

Van, ahol éjszaka óta tart a havazás, másutt eső vagy havaseső várható
Krónika

Van, ahol éjszaka óta tart a havazás, másutt eső vagy havaseső várható

Sárga jelzésű, azaz elsőfokú, kiadós esőre vonatkozó riasztás van érvényben a fővárosban és az ország további 13 megyéjében, míg a hegyvidéken havas esőre és havazásra kell számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden
Főtér

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat
Székelyhon

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat

Idén Parajd és egész Sóvidék élete gyökeresen megváltozott. A bányakatasztrófa nemcsak a turizmust, hanem a helyiek mindennapjait is felforgatta. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak
Krónika

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak

Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.

Szekér és autó ütközött Kézdivásárhely közelében, négyen megsérültek
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Kézdivásárhely közelében, négyen megsérültek

Közel egy órán át állt a forgalom Kézdiszentlélek közelében, miután egy autó és egy lovasszekér összeütközött szombaton délután.

// még több főtér.ro