A kánikulát gyenge nyári záporok enyhítik majd.
Bár az előző évek során már számtalanszor kiderült, hogy az időjárás nem tántorítja el a Kolozsvári Magyar Napok közönségét attól, hogy részt vegyen a programkavalkádon, azért jó előre tudni, hogy esőkabátra vagy inkább lenge, nyárias öltözetre lesz szükség a rendezvény bő egy hete alatt. Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hétfőn közzétett előrejelzése alapján jelentjük: mindkettőre szükség lesz.
Bár alapvetően a szabadtéri programoknak kedvező időjárásra számíthatunk a következő két hétben, az átlagosnál nagyobb hőség lesz, de főleg a jövő hét közepén gyenge nyári zivatar is előfordulhat.
Erdély egész területén a sokévi átlagnál melegebb időjárás lesz: a nappali legmagasabb hőmérsékleti értékek 28-30 Celsius-fok körül alakulnak, ez alól csak az augusztus 21-24-e közötti időszak lesz kivétel, amikor ennél 2-3 fokkal kevesebb lesz. Az éjszakai hőmérsékletek változóak lesznek: 13-15 Celsius fok között ezen a héten, 11-14 fok között a második héten. Csapadék csak helyileg alakulhat ki, elsősorban augusztus 15-e és 19-e között, ezt követen ezek valószínűsége jelentősen csökken.
A Bánságban és a Partiumban szintén a sokévi átlagnál melegebb lesz: augusztus 15-16-át kivéve, a maximumok regionális értékei meghaladják a 32 Celsius-fokot. A második héten a legmagasabb hőmérsékleti értékek 28-30 Celsius fok körül alakulnak. Az éjszakai hőmérsékletek 16-19 Celsius fok között, majd 13-17 fok között várhatóak. Villámlásoktól kísért gyenge záporok helyileg kialakulhatnak, elsősorban augusztus 15-e és 17-e, illetve 18-a és 22-e között, ezt követen ezek valószínűsége jelentősen csökken. Hasonló értékek várhatóak a Máramarosban is.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.