Ezért még tüntettek is a Romgaz medgyesi székháza előtt.
Az ukrajnai háború miatt Oroszországra kirótt szankciók nyomán Európa azon görcsöl, hogy vajon elzárják-e a gázcsapokat Moszkvában, és ha igen, mikor, hiszen ha ne is egyforma mértékben, de a kontinens országai közül sok függ az orosz földgáztól.
Románia szerencsére nincs köztük, sőt az éves szükséglet 80 százalékát képes saját maga megtermelni, amit most a Fekete-tenger kontinentális talapzata alatt felfedezett gázmezők kitermelésének megkezdésével még nagyobb arányúra készül feltornászni.
Viszont akadnak olyanok, akik lenulláznák ezt a helyzeti előnyt.
Zöldaktivisták – a Gastivists és a Fridays for Furure Románia tagjai – ugyanis tüntetést szerveztek a Romgaz földgázkitermelő vállalat medgyesi székháza előtt, amelyen a földgázkitermelés leállítását követelték.
Igaz, fokozatosan, de például azt követelték, hogy
A hétvégi tüntetésen a földgázkitermelés leállítását szorgalmazó üzeneteket vetítettek a cég erdélyi székházára, többek között azt követelték, hogy ne csak az orosz, hanem minden földgáz felhasználásával hagyjunk fel.
Az aktivisták szerint a cég alkalmazottainak életképes alternatívára van szükségük, mivel munkahelyük nem marad meg a végtelenségig, egyben szolidaritást vállalnak mindenkivel, akiknek Európa fosszilis energiahordozókkal szembeni függősége miatt „szenvednek”.
Persze mindez egy ideális világban, ahol korlátlanul hozzáférhető a folyamatosan és nagy mennyiségben termelődő nap- és szélenergia, esetleg brit tudósok feltalálták a végtelen energiagenerátort, amely a levegőből nyeri ki a korlátlan mennyiségű energiát, szépen hangzana,
Hanem olyanban, ahol egyelőre a nap- és a szélenergia hatékony felhasználása még nem tart ott, hogy ki tudja váltani a fosszilis energiahordozókét. Amelyek közül egyébként az egyik legtisztább éppen a földgáz.
Úgyhogy szépen hangzik a csillogó szemű „klímaaktivisták” mozgalmárkodása, de azért nem árt észszerűen eljárni, és csak akkor leszállni a földgázról és a többi fosszilis energiahordozóról, amikor azt a megújuló energiákkal maradéktalanul pótolni lehet.
Ellenkező esetben nagy kérdés, honnan lesz áram, amivel a Romgaz székházára vetíthetik harcos üzeneteiket a langymeleg júliusi estéken.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!