// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Míg Budapesten fociarénát avatnak, Bukarestben tovább tökölődnek a stadionok megépítésével

// HIRDETÉS

Szép: a 2020-as foci-Eb egyik házigazdájaként egyetlen infrastrukturális fejlesztést sem fejeztek be a rendezési jog megpályázása óta.

Nem kizárt, hogy a román kormány képviselőinek is leesett az álluk a pénteken hivatalosan is felavatott budapesti Puskás Arénától, mert a hetet úgy kezdték, hogy gyorsan ellenőrizték, milyen stádiumban vannak a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságra épülő bukaresti stadionok.

Ionuț Stroe sportminiszternek szembesülnie kellett azzal, hogy az edzésekre kijelölt

két stadion – a Ghencea úti, valamint a Diadalív melletti – megépítése tovább késik, s a bénázás évek óta tart.

A tárcavezető úgy saccol, hogy az egykori Steaua-stadion esetében 65, a másik helyszínen pedig 27 százaléknál tartanak a kivitelezéssel.

Stroe szerint teljesen érthetetlen, hogy Románia legalább 5 éve tudja, hogy infrastrukturális fejlesztéseket kell végeznie ahhoz, hogy egy ilyen rangos sporteseménynek helyszínt tudjon biztosítani, de

a munkálatokat legalább 3 éves késéssel kezdték el.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az év elején már megdorgálta a kormányt a miatt, hogy nem haladnak a pályázatban beígért fejlesztésekkel.

Példának okáért: a rendezési jog megpályázásakor Románia még azt is vállalta, hogy meghosszabbítja a bukaresti metróhálózatot úgy, hogy bekapcsolja a nemzetközi repülőteret a földalatti közlekedési hálózatba. Ebből természetesen semmi nem lett, most pedig azt ígérik, hogy ehelyett vasútvonallal kötik össze a nemzetközi repülőterét és az Északi pályaudvart, de ez sem biztos, hogy el fog készülni időben.

A hivatalos mérkőzéseket a Nemzeti Arénában rendezik a június 12. és július 12. között zajló Európa-bajnokságon, a bukaresti stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad helyet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat
Krónika

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat

Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro