Talán azért, mert az ex-herceg annak idején félrelépett. Rangon alul. Legalábbis ezt sugallja a hazai sajtó.
Amint arról beszámoltunk, 2015. Augusztus 1-én Mihály román király visszavonta a Románia hercege címet unokájától, Miklóstól, továbbá kizárta az örökösödési vonalból is. A határozat nagy port kavart a hazai médiában, különböző feltételezések röppentek fel, ám biztosat senki sem tudott mondani, ami a kizárás okát illeti.
A herceg korában rendkívül aktív közéleti szerepléséről elhíresült Miklós (Nicholas Medforth-Mills) a királyi döntést követően gyakorlatilag eltűnt a széles nyilvánosság elől, egészen mostanig, amikor Facebook-oldalán posztolt egy sajtóközleményt. A közleményben arról van szó, hogy az idei év folyamán felbukkant egy bizonyos Nicoleta Cîrjan, aki azt állítja, hogy gyermeke született a rangsorban harmadik trónörököstől, és amennyiben ez az állítás bizonyítást nyer, az ex-herceg kész vállalni minden, rá háruló törvényes kötelezettséget.
Miklós kijelentette: elhívta a hölgyet a Mina Minovici Törvényszéki Orvostani Intézetbe, a leányával együtt, hogy elvégezzék az apaságot bizonyító vizsgálatokat. A hölgy nem válaszolt a meghívásra, annak ellenére, hogy Miklós többször megismételte azt. Mi több, az apaság megállapítására vonatkozó polgári eljárást sem indított egyetlen kompetens szervnél sem.
Amennyiben a hölgy teljesíti Miklós kérését és az apaság bebizonyosodik, a maga részéről Miklós kész vállalni az ezzel járó kötelezettségeket. Amíg viszont Nicoleta Cîrjan nem hajlandó reagálni a felkérésre, az apaságra vonatkozó információt alaptalannak minősíti.
Fotó: adevarulfinanciar.ro
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.