// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Miért emeli csúcsidőben az árat az Uber és a Bolt? Ugyanezt kérdezi a Versenytanács is

// HIRDETÉS

Ezért javaslatokat tettek az árképzés módosítására. Meg a fuvar lemondásának lehetőségére is.

Kétségtelen tény, hogy a városi közlekedést jelentős mértékben megkönnyítik az úgynevezett utazásmegosztó szolgáltatások, mint az Uber vagy a Bolt, amelyek segítségével egy applikáció használatával hívhatunk magunknak bérfuvart, a praktikumhoz pedig az is hozzátartozik, hogy előre láthatjuk a viteldíj összegét, amelyet aztán a rendszer automatikusan le is emel a bankkártyánkról, vagyis készpénzzel sem kell bajlódnunk.

Csakhogy azért ennek is vannak hátulütői.

Amelyekre most a piaci folyamatok korrektségét felügyelő versenytanács is felfigyelt. És nem csupán felfigyelt, hanem módosításokat is javasolt, amelyek az utasok érdekeit szolgálják.

Először is annak kapcsán, hogy a viteldíj egy standard tarifából és egy dinamikus részből – egy több tényező által meghatározott ún. multiplikátorból – áll, azt javasolják, hogy az utasokat és a sofőröket is értesítsék az applikáción és egyéb elektronikus formában is arról, ha a standard tarifa bármilyen módon változik.

A Versenytanács illetékeseinek az sem tetszik, hogy csúcsidőben emelkednek a viteldíjak, ez ugyanis szerintük

nem átlátható módon történik, így megtévesztő lehet az utasok számára.

Ezért nemes egyszerűséggel betiltanák a gyakorlatot.

Módosítanák a rendelés lemondását is, jelenleg ugyanis egyenlőtlenség áll fenn: míg a sofőr ingyen és következmények nélkül lemondhat egy fuvart, jelentős kényelmetlenséget okozva ezzel az utazni akarónak, addig a megrendelő egy bizonyos idő után csak pénzdíj ellenében vonhat vissza egy megrendelést.

Egyúttal javaslatot tettek arra is, hogy

vizsgálják felül azokat a szabályozásokat, amelyek mesterségesen korlátozzák a versenyt a taxisok és az alternatív utazási szolgáltatások között,

hiszen a taxisoknak hátrányt jelent, hogy korlátozott a taxisengedélyek száma, illetve hogy kötelesek együttműködni egy diszpécserszolgálattal, amelyért fizetniük is kell.

Azt is megjegyezték, hogy nem ártana pontosítani az alternatív bérfuvarozók működésének szabályozását, mivel a bevételt külföldi cégek kapják – az Uber esetében Hollandiában, a Boltéban Észtországba megy a pénz -, ami adóügyi szempontból is aggályos lehet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro