// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Micsoda karrier: drogbulik szervezésére adta a fejét a belügyi hírszerzés korábbi vezetője

// HIRDETÉS

Lehet, hogy jobban fizet, mint a kemény hírszerzői munka.

Nem akármilyen pályafutást választott magának Gelu Oltean, a bukaresti belügyminisztérium hírszerzésének (DGPI, korábban DIPI) korábbi vezetője: néhány társával együtt drogbulikat szervezett egy, a dél-romániai Dâmboviţa megyében található házban.

Minderről természetesen nem a cége által megrendelt tévés-, rádiós vagy egyéb reklámokból értesülhetett a nagyérdemű, hanem a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) közleményéből, az intézmény Brassó megyei ügyészei ugyanis most azzal tettek pontot a nyomozás végére, hogy őrizetbe vették Olteant és két társát.

Az ügyészség közlése szerint Olteanákat még szombaton vették őrizetbe veszélyes kábítószer csempészése miatt, a Brassó megyei törvényszék pedig vasárnap már döntött i a 30 napos előzetes letartóztatásba helyezésükről.

Az ügy másik érintettje Oltean élettársa, Vanessa Youness, valamint egy Thomas Lishman nevű brit állampolgár.

Az ügyészség szerint egy Bukaresthez közeli wellnessklinikával álltak kapcsolatban, ahol a pácienseknek kábítószert biztosítottak.

A szóban forgó szer a dimetiltriptamin, amely az egyik legdurvább drogok egyike, intenzív hallucinogén, amit a brazíliai őserdőkben élő törzsek sámánjai is használnak.

Az ügyészek szerint a „sámánista szertartásokon” részt vevő személyektől fejenként 500 eurós beugrót kértek – ami nem kis összeg, pláne úgy, hogy egy összejövetelen akár negyvenen is lehettek.

Dózistól és beviteli módszertől függően a szer által biztosított élmények lehetnek rövid, enyhe tripek, vagy nagyon erős élmények; ezeket gyakran a valóságtól való teljes elszakadással, illetve leírhatatlan spirituális/idegen lényekkel és világokkal való találkozásként mesélik el.

Nos, nagyjából meggyőződésünk, hogy hamarosan Gelu Oltean – aki 2014-ig állt a belügyminisztérium hírszerzése élén – hamarosan szintén nehezen leírható új világgal ismerkedhet meg,

És még dimetiltriptamint sem kell bevennie hozzá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro