// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
PSD

Mi következik most, hogy megvan a kijelölt miniszterelnök?

Liviu Dragnea üdvözölte, hogy Iohannis nem engedett az ellenzék nyomásának, és felvázolta a következő lépéseket.

Azáltal, hogy elfogadta a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatát, és Viorica Dăncilát bízta meg kormányalakítással, Klaus Iohannis államfő a stabilitást választotta – nyilatkozta szerda este Liviu Dragnea pártelnök. Dragnea azt mondta a parlament épületében adott rövid sajtónyilatkozatában, „külön értékeli és köszöni” az államfőnek, hogy – noha az ellenzék és mások is nyomást gyakoroltak rá, hogy ne fogadja el a PSD javaslatát – ő mégis a stabilitást választotta.

A kormányprogram az első

„Egy esetleges politikai válság igen súlyosan érintette volna Romániát, és az elnök ezt el akarta kerülni” – fogalmazott Dragnea, hozzátéve, a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíció tovább fog dolgozni a kormányprogramba foglaltak gyakorlatba ültetésén, hogy eleget tegyen az állampolgárok elvárásainak.

A pártelnök az összegyűlt újságírók előtt is gratulált a kijelölt miniszterelnöknek, és sok sikert kívánt neki. „Bízom benne, mert decens, kellemes és nagyon szakavatott hölgy” – mondta Dragnea.

Viorica Dăncilă kijelölt miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a legfontosabb céljai közé tartozik a kormányprogram megvalósítása, az egyesülés centenáriuma és az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének átvétele 2019. január 1-jén. Viorica Dăncilă köszönetet mondott párttársainak a bizalomért, Klaus Iohannis államfőnek pedig a jelölésért.

Mi következik most?

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a parlamentet, amire azért van szükség, hogy a Viorica Dăncilă vezette új kormány január 29-én megkaphassa a beiktatásához szükséges parlamenti jóváhagyást.

Dragnea elmondta: amennyire az alkotmányos előírások és a törvényhozó testület házszabályának betartása mellett lehetséges, igyekeznek „összesüríteni” a folyamatot úgy, hogy január 29-én sor kerüljön a szavazásra. Hétfőn összeül a PSD országos végrehajtó bizottsága az új kabinet tagjainak kijelölése érdekében. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro