A kavicsbányászatban érdekelt obskúrus vállalkozók már attól sem riadnak vissza, hogy helyenként lebetonozzák a folyómedret, hogy könnyebben lophassanak – teszik mindezt biztos politikai hátszéllel.
Most, hogy alacsony a vízállás a Fekete-Körösön, a környék horgászai arra lettek figyelmesek, hogy helyenként le van öntve betonnal a folyómeder alja Köröstárkány és Várasfenes között. Az emberi beavatkozás egyértelmű nyomairól tájékoztatták a Bihar megyei környezetvédelmi őrség felügyelőit, akik csütörtökön a helyszínen ellenőrizték a bejelentés valóságtartalmát. Ők is meglepődtek, amikor meglátták, hogy
Azt gyanítják, hogy a környéken „garázdálkodó” homok- és kavicsbányászattal foglalkozó vállalkozók illegális tevékenységüket akarták elfedni azzal, hogy átjárást biztosítottak maguknak a folyón, elkerülve az esetleges közúti ellenőrzéseket.
A környezetvédelmi felügyelők a helyszínre hívták Köröstárkány polgármesterét, Aurel Illét is, aki azt állította, hogy az első betonszigeteket árvízvédelmi okokból öntötték még 2002-2003 között. Ez alig hihető, tekintettel arra, hogy
A második betoncsíkot nemrég önthették. Ez Köröstárkány területén található, és a Fekete-Körös két partját köti össze. A környéken rengeteg illegális feltáróhelyet találtak, ami megerősítette a felügyelők gyanúját, miszerint a folyóból kitermelt építőipari nyersanyagok szállítását egyszerűsítették le a beavatkozásokkal. Különböző méretű használt gumiabroncsokat és egyéb hulladékot is felhalmoztak közvetlenül a folyóparton, a feltáróhelyek közelében.
aki ellen 2016 óta zajlik nyomozás, miután valóságos környezeti katasztrófát okozott a folyó mentén, ugyanakkor tönkre vágott egy hidat is. A tulajdonában álló vállalat alkalmazottait legutóbb a múlt hónapban kapták el, amint egy híd közelében illegálisan kotorta ki a mederből a betonhoz való nyersanyagot.
Azt is mindenki tudja, hogy Viorel Ile a köröstárkányi polgármester, Aurel Ille protezsáltja. Nemrég azzal
">kerültek a figyelem középpontjába, hogy kiderült, a Béli-hegységben, természetvédelmi területen építettek óriásvillákat, persze a szükséges engedélyek nélkül.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.