// 2024. december 22., vasárnap // Zéno
Románia

Mi a DNA sikerének titka?

// HIRDETÉS

Betekintést nyerhettünk a DNA (Országos Korrupcióellenes Hatóság) boszorkányonyhájába. Szakavatott idegenvezetői segédlettel. Nos, nem mernénk korruptak lenni, ez tény.

Csütörtök délelőtt, Tusványos, Kós Károly sátor. Hőség: tűrhető. Téma: izgalmas, aktuális. Nagytakarítás: kit visz el ma a DNA? És hogy tükröződik mindez a hazai sajtóban. Beszélők: Codru Vrabie, közigazgatási szakértő, EPAS Egyesület, Bukarest, illetve Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Moderátor: Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője.

A moderátor feldobta az első labdát. Mi is ez a DNA? Vagyis az Országos Korrupcióellenes Hatóság. És mi Laura Codruța Kövesi sikerének titka? 

Codru Vrabie kis történeti áttekintéssel kezdte. A DNA 2005-2006-ban jött létre, ezt sokan tudják. Arra már kevesebben emlékeznek, hogy a Ciorbea-kormány idején, 1997-ben létrehozták a mai DNA elődjét. Amely, ráadásul, a Világbankkal kötött technikai támogatási szerződésnek hála, lendületesen működni is kezdett. Olyannyira, hogy 2000. május 8-án megszületett

az első antikorrupciós törvény.

Ha valakinek eszébe jut egyszer napot szentelni a romániai korrupcióellenes harcnak, jegyezte meg a beszélő nevetve, hát május nyolcadikát válassza. Ezek után kidolgozták a 2001–2004-es időszakra szóló antikorrupciós stratégiát.

Igen ám, de időközben változott a leányzó fekvése, Adrian Năstase került a miniszterelnöki bársonyszékbe, aki rövid úton leseperte az asztalról a DNA-elődöt, mondván, hogy nem elég hatékony. Viszont, a látszatra ügyelve, felkérte az Európai Uniót, segítsen már Romániának az antikorrupciós harcban. És itt lépett a képbe a spanyol korrupcióellenes harc terminátora, David Martinez Madero. Ő volt az, aki a spanyol rendszerből és annak hibáiból kiindulva összerakott egy logikusan, rendszerszerűen működő korrupcióellenes ügyészséget Romániában. 2005-ben aztán a Tăriceanu-kormány került sorra, és akkor született meg a ma is működő DNA.

Ami Laura Codruța Kövesit illeti, ő 2013 ősze óta áll a DNA élén, és sikere többek közt abban áll, hogy két rendkívül fontos ügyviteli módosítást hajtott végre a szervezet működésében. Az egyik: lazított a DNA erősen központosított szervezeti formáján, és több cselekvési szabadságot adott a területi ügyészeknek. A másik: az új Büntetőtörvénykönyv megjelenése előtt kiképezte ügyészeit, hogy miképpen járjanak el a törvény módosított betűje szerint. Így, mire az új BTK megjelent,

a DNA ügyészei sokkal tájékozottabbak voltak,

mint a bírók és az ügyvédek. Ez pedig hatalmas lépéselőnyhöz juttatta őket.

A moderátor bedobta a következő kérdést: mi a helyzet azzal a gyakran felbukkanó hírrel, miszerint a DNA nem egyéb politikai fegyvernél.

Codru Vrabie ezzel kapcsolatban Peter Frank politikai elemző vizsgálatára hivatkozott, aki pártbeli hovatartozás szerint csoportosította a 2007 (Románia EU-csatlakozása) óta a DNA által kivizsgált személyeket. Az eredmény: a kivizsgáltak kábé egyharmada a PSD, egyharmada a PNL és a PDL, egyharmada pedig a kisebb pártok (RMDSZ, UNPC, PC stb.) soraiból került ki.

Ezt követően a moderátor Zatykó Gyulának adta át a szót, aki azzal indított, hogy a DNA története rövid, a romániai korrupcióé viszont hosszú. Emlékeztetett a rendszerváltás előtti időkre, amikor divatban volt az úgynevezett „kupakos kérvény”, vagyis a kérés mellé szilvapálinka is dukált, „kenőanyag” gyanánt. A korrupciónak

jól rögzült balkáni hagyományai vannak.

Van kis korrupció, meg nagy, mint amilyen a rendszerváltást követő nagyprivatizáció, vagyis a gazdaság „posztkommunista” újraelosztása idején zajlott.

Zatykó a sajtó szerepére is kitért, és ugyancsak megszidta az újságírókat. A sajtó elsilányodott, kiszolgálja a politikai érdekeket, különösen a romániai magyar sajtó, amely politikai megrendelésre dolgozik. Persze, tette hozzá, a kisebbségi újságírás egyik nagy gondja, hogy az Ügy (bármi legyen is az, de sejthetően kisebbségi Ügyről van szó) érdekében lerántsa-e a leplet egy korrupt politikusról, vagy inkább hallgasson róla. A dilemma ma is áll, a lebegő kérdések pedig megválaszolatlanok maradnak.

Codru Vrabie három kategóriát határozott meg, ami a sajtóban megjelenő részrehajló információkat illeti. Az egyik a szakmai felkészületlenség. Ezzel nincs mit kezdeni, esetleg az lehet a megoldás, hogy fontos korrupciós ügyek felgöngyölítését ne bízzák kezdő újságírókra. A másik a politikai érdekek kiszolgálása. A megrendelésre készülő cikkek ugyancsak veszélyesek lehetnek, hiszen nem kezdők, hanem kizárólag profik, megvesztegethető veterán újságírók művelik (lásd Sorin Roșca Stănescu esetét, aki éppen emiatt bukott le). A harmadik kategória szintén nem ártalmatlan: a brüsszeli (azaz EU-s) információk átgondolatlan átvétele. Gyakorlatilag ellenőrizetlen információk gátlástalan, ostoba terjesztését jelenti, amellyel többet lehet ártani, mint használni.

Végezetül szó esett a DNA hihetetlen sikerarányának okáról, illetve a DNA-SRI (Román Hírszerző Szolgálat) együttműködésről is. Ami a rendkívül magas, 90% körüli sikerarányt illeti, ez annak tudható be, hogy a DNA ügyészei

szigorú belső szűrőket alkalmaznak,

és csak olyan ügyeket visznek bíróság elé, amelynek sikerében maximálisan megbíznak. Ami pedig a hírszerző szolgálattal való együttműködést illeti, a DNA legutóbbi éves jelentése szerint az ügyészek 15%-ban dolgoztak a SRI által szolgáltatott dossziék alapján. Bárki elgondolkodhat azon, hogy ez sok, avagy kevés. Mint ahogy azon is, mennyire sikeres, és mennyire hatékony a romániai korrupcióellenes harc élcsapata.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

 

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Segélykérő levél egy ismeretlentől
Székelyhon

Segélykérő levél egy ismeretlentől

Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba
Krónika

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba

Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

 

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS