// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Merkel keresztbe tesz a görögöknek, amíg Ciprasz van hatalmon

// HIRDETÉS

Európa új fekete bárányai nagyon kihúzhatják a dugót a vasárnapi népszavazáson. Az eurócsoport kivár.

Mint ismeretes, eredménytelenül zárult a görög kormány és az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport közti megállapodási kísérlet, Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök pedig bejelentette, hogy mindenképpen megtartják a vasárnapra tervezett népszavazást. A referendumon arról döntenek a görögök, hogy elfogadják az ország hitelezőinek ajánlatát. Maga Ciprasz és pénzügyminisztere, Janusz Varufakisz

a „nem”-mel való szavazásra buzdít,

amit azzal indokolnak, hogy ezzel nyomást lehetne gyakorolni a hitelezőkre, és ezáltal jobb megállapodási feltételeket kiharcolni az országnak. A miniszterelnök leszögezte, hogy a népszavazás nem Görögország euróövezeti és EU-s tagságáról szól (vagyis ők szeretnének bent maradni), hanem az „értékek Európájához” való visszatérésről.

Az eurócsoport mindenesetre közölte, hogy minden további döntéssel megvárják a vasárnapi népszavazás eredményét. „Ne kössük a szekeret a lovak elé” – fogalmazott Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter a kedd éjfélkor lejárt mentőprogram esetleges meghosszabbításával kapcsolatban közölte, hogy miután a politikai helyzet nem változott, a program lejárt, így az eredetileg még

Athén rendelkezésére álló hitelkeret már nem hívható le.

Görögországban egyébként hatalmas a káosz, a bankok szüneteltetik működésüket vasánapig.

A helyzet azonban még ennél is bonyolultabbnak látszik. A The Times és a Die Zeit idéz egy névtelenséget kérő befolyásos német kereszténydemokrata (CDU) politikust, aki kerek perec kijelenti: Angela Merkel eltökélt Görögország „megmentésének” elhalasztásában mindaddig, amíg a „kommunista” Sziriza van hatalmon, mert

Cipraszékban már senki nem bízik.

„Mindent megteszünk, hogy szerencsésen alakuljon a vasárnapi referendum – jelentette ki a Merkelhez közel álló konzervatív politikus (de azt nem tisztázta, mit ért a „mindent megteszünk” alatt), utána pedig szükség lesz egy új kormányra (mármint Athénban – szerk. megj.), amely képes lesz meghozni a kellő intézkedéseket”. A német politikus sugallata szerint vannak törekvések a vezető görög kormánypárt, a radikális baloldali Sziriza belső szétbomlasztására, és ezekben Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke is érintett.

Görögország összadóssága egyébként 320 milliárd euróra rúg, az összeg 65 százalékával az euróövezet országainak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) tartozik, 8,7 százalékával pedig az Európai Központi Banknak.

Fotó forrása: Alexisz Ciprasz Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Székelyhon

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

// még több főtér.ro