Illusztráció: Pixabay
Illusztráció: Pixabay
Továbbá: függőségek kezelésére és megelőzésére szolgáló központ fog megépülni Kolozsváron, és jövő évtől emelkedni fog az étkezési utalványok értéke.
Ionuț Moșteanu védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy Románia stratégiai képességei változatlanok maradnak, mindamellett, hogy az Egyesült Államok úgy döntött, kivonja az amerikai katonákat Románia területéről.
A védelmi miniszter arra a kérdésre, hogy miért nem jelentette be hivatalosan az amerikai döntést, azt válaszolta, hogy bár hétfő óta tudott erről, a bejelentések között eredetileg szinkronizációnak kellett volna lennie. A hír azonban hamarabb kiderült bizonyos forrásokból (például a Kyiv Post is beszámolt róla), írja a Digi24.
Romániában körülbelül 1000 amerikai katona marad. A védelmi miniszter azt is kifejtette, hogy a deveselui rakétavédelmi rendszer továbbra is teljes mértékben működőképes, az aranyosgyéresi légibázis pedig továbbra is elengedhetetlen a légi műveletekhez, a Mihail Kogălniceanu bázis fejlesztése pedig folytatódik.
Moșteanu a védelmi minisztérium szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a külügyminisztériumot hétfőtől keddig hivatalos szinten tájékoztatta a NATO-nagykövet, a védelmi katonai attasé. A helyzet újraértékelése pedig az Amerikai Egyesült Államok által az év eleje óta bejelentett szélesebb körű stratégia része, ez a javaslatuk az amerikai Kongresszusban van.
Arra is kitért, hogy az üzeneteket az elmúlt hónapokban már régóta közvetítették nyilvánosan, még két héttel ezelőtt is, NATO-szinten. A brüsszeli NATO-miniszterek találkozóján az amerikai védelmi államtitkár ismét közölte az európai partnerekkel, hogy most, hogy az európaiak megszilárdították álláspontjukat a keleti szárnyon és általában Európában, és megállapodtak abban, hogy jobban felfegyverkeznek, nagyobb figyelmet fognak fordítani saját védelmükre, ezért az Egyesült Államok az indiai és Csendes-óceáni térség felé fog inkább tekinteni.
A bejelentésre Nicușor Dan államfő is reagált: Románia és a keleti szárny biztonsága semmilyen módon nem fog csökkenni, az európai partner erők kompenzálni fogják az országunkból kivonandó amerikai katonák számát.
Mint írja, a Romániában is működő rotációs erők átméretezésével az amerikai csapatok jelenléte Romániában valójában visszatér az ukrajnai háború előtti szintre. A NATO keleti szárnyát fenyegető fenyegetések elrettentését a katonai felszerelések következetes kiegészítése és az európai erők jelenlétének növelése ellensúlyozza, teljes egyetértésben az amerikai partnerrel.
– tette hozzá.
Az Egyesült Államok hivatalos megerősítése szerint „a rotáció nem jelenti az USA kivonulását Európából, és nem jelzi a NATO és az 5. cikkely iránti elkötelezettség csökkenését”. Hozzáteszik, hogy az Egyesült Államok továbbra is erőteljes jelenlétet tart fenn egész európai hatáskörben, és továbbra is képes erőket bevetni a régióban kitűzött céljainak elérése és az amerikai prioritások támogatása érdekében, beleértve Trump elnök NATO-szövetségeseinek védelmére irányuló kötelezettségvállalását is.
Az étkezési utalványok értéke 2026. január 1-jétől 50 lejre emelkedik – jelenleg egy étkezési utalvány értéke 40,18 lej. Romániában körülbelül hárommillió alkalmazott kapja ezt a béren kívüli juttatást, írja a HotNews az Antena3 hírtelevízióra hivatkozva.
Az étkezési utalványok értékének növeléséről Petre Florin Manole munkaügyi miniszter és Florin Jianu, a Kis- és Középvállalkozások Nemzeti Tanácsának elnöke egyeztetett Ilie Bolojan miniszterelnökkel. Manole szerint konszenzus született a szakszervezetek és munkáltatók között ez ügyben.
Az étkezési utalványok számának növeléséhez vezető megbeszélések akkor zajlottak, amikor a nagyobb szakszervezeti szövetségek a kormány előtt tiltakoztak. A szakszervezeti tagok bírálják a kormány által hozott megszorító intézkedéseket, valamint a minimálbér és a nyugdíjak emelését, a méltányos adózást és a munkahelyek védelmét követelik.
A kolozsvári polgármesteri hivatal jelentős lépést tesz a közeljövőben a függőséggel küzdő emberek támogatása irányába, miután a városi tanács október 29-én megszavazta a Gorbó völgyében épülő lakóotthon, a „Noi Orizonturi” Központ övezeti tervét. Ez Románia első, önkormányzat által épített, függőségeket kezelő és megelőző bentlakásos központja, több mint 100 millió lejes (körülbelül 25 millió euró) összberuházással.
A projekt személyre szabott szolgáltatásokat kínál minden segítségre szoruló személy számára, a drog- és alkoholfüggőségtől a szerencsejátékon, étkezési zavarokon, nikotin-, internet- és mobiltelefon-függőségen át a függőségek széles skáláját kezelve – írja a Știri de Cluj.
A városrendezési dokumentáció szerint a központ egy 1 hektáros telken épül fel, a kolozsvári Bükk erdő közelében, csendes környéken. A komplexum két épületből áll – egy felnőtteknek és egy kiskorúaknak –, földszintet és két emeletet foglalva magában. Lesz továbbá egy edzőterem fedett kosárlabdapályával, a terület legalább 20%-át elfoglaló zöldövezettel, parkoló- és pihenőhelyekkel.
A „Noi Orizonturi” Központ összesen 60 férőhellyel rendelkezik majd, 30-at felnőtteknek és szintén 30-at kiskorúak számára fognak fenntartani, és a Kolozsvári Szociális Segélyezési Igazgatóság koordinálása alatt fog működni. Kolozsvár ezzel Románia első városa lett, amely beruházott a függőségek kezelésére és megelőzésére szolgáló teljes infrastruktúrába, valódi esélyt kínálva az érintettek újbóli beilleszkedésére.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.