// 2026. április 27., hétfő // Zita

Megvitatják az 1916-os román betörést

// HIRDETÉS

Ráadásul Bukarestben, a Balassi Intézet nemzetépítésről szóló konferenciáján.

Fotókiállítással és filmvetítéssel egybekötött egész napos konferenciát szervez csütörtökön az I. világháborús magyar és román nemzetépítő törekvésekről a Balassi Intézet bukaresti központja.

Kósa András László, a bukaresti központ vezetője szerdán az MTI-nek elmondta: az MTA BTK Történettudományi Intézetének Kelet-közép-európai nacionalizmusok az első világháború éveiben elnevezésű kutatócsoportja Magyarországon kívül már Szerbiában, Bulgáriában és Törökországban tartott hasonló konferenciát, amelyen

az illető országok nemzetépítő törekvései képezték a fő témát.

Most hasonló értekezletre kerül sor román és magyar viszonylatban – magyarázta.

Hangsúlyozta, hogy nem hadtörténeti, hanem sokkal inkább eszme- és politikatörténeti konferenciát tartanak, amely az első világháborút a nemzetpolitikai törekvések egyik eszközének tekinti. Szó lesz egyebek mellett a román hadsereg 1916-os erdélyi betöréséről – magyarázta az igazgató.

Magyar részről előadást tart L. Balogh Béni, Szarka László, Katona Csaba és Szőts Zoltán Oszkár történészek, román oldalról Cornel Sigmirean, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója és a Román Tudományos Akadémia tagja, valamint Răzvan Pârâianu nemzetközileg jegyzett történész.

Kósa kiemelte: a konferenciának lesz egy második, kerekasztal-beszélgetés része, amelyen lehetőség nyílik, hogy az előadók megvitassák az elhangzottakat és ütköztessék véleményeiket. „Ennek a konferenciának az a hozzáadott értéke, hogy

párbeszédre, vitára készteti a résztvevőket”

– mondta az igazgató. A konferencia román és magyar nyelven zajlik, a szervezők szinkrontolmácsolást biztosítanak.

A csütörtöki egész napos rendezvény második felében bemutatják a (N)ők is hősök. Női sorsok az első világháborúban című fotókiállítást, amely először lesz látható Magyarországon kívül. Az igazgató közölte: Bukaresten kívül más romániai városokban is tervezik bemutatni a kiállítást. Ebből az alkalomból a szervezők román és magyar nyelvű katalógust nyomtattak, amely gazdag információs anyagot és számos fotót tartalmaz a kiállításból.

A program zárásaként levetítik Koszta István és Marossy Géza Székely kálvária 1916 című dokumentumfilmjét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

// még több főtér.ro