És a Mutass jó példát! program is szépen halad a maga útján.
Ezúttal előrehozzuk a bréking nyúzt: a Nőileg magazin új főszerkesztője nem más, mint Botházi Mária! Gratulálunk neki, hozzá, meg hát büszkék vagyunk, hogy a Főtér munkatársa is.
A hírt a Bulgakov Kávéház teraszán tudtuk meg, ahol a Nőileg magazin szerkesztői, munkatársai és meghívottjai beszéltek a lap múltjáról, jelenéről, jövőjéről, no meg a nemrég elindított Mutass jó példát! program alakulásáról. Megjegyezzük: jelen sorok szerzője egy jó ideig egyedüli hímként ült a közönség soraiban, kicsit szeppenten, de aztán szép sorban érkezett még vagy négy pasi, és így máris nagyobb lett a kisebbség.

Árnyék van, de nem segít semmit, csak a legyező hatékony valamennyire
A meleg nem lett nagyobb, de fájdalom, nem is igen lehetett. Kellemesen szaunáztunk tehát, nőileg meg férfilag, a beszélők, meghívottak – Sebestyén Kinga (felelős kiadó), Grubisics Csaga (a Mutass Jó Példát! program vizuális kommunikációs felelőse), Szántó Ildikó és Konrád Katalin (a program partiumi példakép-nyertesei), Ménessy Kinga Kitty (szerkesztő, kommunikációs felelős), Rácz Éva (MÚRE-elnök, zsűritag), Dimény Levente (színész, zsűritag), Vas Réka (programvezető) és Koós Imola moderátor – társaságában.
Megtudtuk mindenekelőtt azt, hogy bár egyes kishitűek induláskor
Így kell ezt csinálni, hölgyek-urak! Vagy, miként Sebestyén Kinga megjegyezte: ha nagyon akarunk valamit, az megvalósítható. Persze a lelkesedésen, hozzáértésen, odaadáson kívül akadtak hullámvölgyek is az elmúlt három évben, de a lényeg: létezik egy elsősorban erdélyi célközönséget megszólító és egész Erdélyben hozzáférhető női magazin, amely csinos is meg tartalmas is.
Az is kiderült, hogy (szerencsére? sajnos?) az erdélyi közéletnek vannak sztárjai, akik egy női magazin címlapjára kerülhetnek, bár nem túl sokan, ezért a szerkesztők elég hamar kifogytak belőlük. Többek között ez is volt az oka annak, hogy az utóbbi időben a hétköznapok sztárjai jelentek meg a magazin címlapján, a Mutass jó példát! program keretén belül. A cél az, hogy olyan (szak)embereket mutassanak be a közönségnek, akik nem feltétlenül jelennek meg például a napilapok hasábjain, ugyanakkor nem is feltétlenül igénylik a rivaldafényt, viszont példakép gyanánt fontos tevékenységet végeznek saját közösségükben. És így válik a program az erdélyi közösségi értékrend egyfajta alakítójává.

Sebestyén Kinga felelős kiadó, aki, ha akar valamit, azt meg is csinálja, persze nem egyedül
Hogyan is működik az egyévesre tervezett program? Az egyik lényeges feltétel, hogy
Persze, hogy fontosak azok az emberek, akik elszármaztak innen, és vissza-visszatérve tesznek valamit az itthoni közösség(ek)ért, ám ez a program azokról szól, akik idehaza élnek. Ugyanakkor fontos, hogy olyan jelölteket lehet „indítani” a versenyen, akik nem közéleti szereplésükkel vagy alkotói tevékenységükkel érdemelnek figyelmet, hanem hétköznapi helytállásukkal. Amúgy a jelölt lehet bármely nemzetiséghez, felekezethez tartozó, aktív nő és férfi, akinek a tettei közvetlen környezetét érintik, akinek az életmódja figyelmet érdemel. A szervezők 15 erdélyi megyében/régióban hirdették meg a programot.
Jelenleg a program (de nevezhetjük nyugodtan versenynek is, mert lényegében az) az ötödik, Kolozs megyei fordulónál tart. Ebben a fordulóban augusztus 14. és 27. között lehet példaképeket jelölni. Hogy miképpen? Itt tessék elolvasni. A jelöléseket egy öttagú zsűri bírálja el. Akiből a hónap példaképe lesz, az megjelenik a Nőileg címlapján, továbbá közlik a vele készült interjút a lap hasábjain. A második és harmadik helyezettet a magazin honlapján mutatják be. A program amúgy jövő áprilisban ér véget, amikor is a szervezők egy gálaműsor keretében átadják majd Az év büszkesége díjat.

Dimény Levente színész, zsűritag, és egyetlen férfi a meghívottak hölgykoszorújában
A programnak természetesen megfelelő szimbólumot kellett találni, amely egyszerűen és közérthetően kifejezi a lényeget.
Na látják! (Annak ellenére, hogy kicsit lehurbolódott az évszázadok során.) Igen ám, de egy szív nem elég. Kettő kell: az egyik kap, a másik ad. Így született meg az egymásba fonódó két szív, és kérem szépen, ugyancsak kreatívak az illetékesek, ugyanis csinos ékszereket is készíttettek, de tényleg. Bárki viselheti. Jó, férfiak talán kevésbé.
És hogy viszonyulnak mindehhez a példaképek? A beszélgetésen jelen levő két partiumi példakép, Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat partiumi igazgatója és Konrád Katalin, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnázium igazgatója lényegében arról beszéltek, mennyire meglepte őket a „siker”, ugyanis egyáltalán nem érzik magukat példaképnek, csak a munkájukat végzik. Konrád Katalin el is gondolkodott azon, hogy van egy lap (amelynek nem tudja a címét), ahol jelölték (nem tudja, mire), és talán van egy második helyezettsége (ez vajon nem valami vicc?). Őszintén, imádni való ez a szerénység. Tanulhatna tőlük bármelyik bő mellényű sztár.

Szép kézen szép gyűrű: a Mutass jó példát! program szimbóluma
Arról is szó esett, hogy a Nőileg a legkevésbé „női” magazin. A szerkesztők elmondása szerint igyekeznek ideológiáktól mentesíteni a közölt tartalmakat, konkrétabban, nem feminista nézeteket vallva fogalmazzák meg üzeneteiket.
Nos, kíváncsian várjuk, kik lesznek a Kolozs megyei forduló példaképei. Mert azért vannak elegen. Nem lesz könnyű dolga a zsűrinek. És addig is, hajrá, Nőileg!
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.