Ezt nem értik meg a nők, hogy az nem úgy van, hogy csak kapjuk elő a szerszámot, szerelünk, és pakolunk el. Az úgy nem szerelés.
Amikor a férfi szerel, csak az itt és most van, az Egyetlen Dolog: a szerelés. Hosszasan készül a férfi a szerelésre, sokaknál akár hónapokig tart a felkészülés fázisa. Mert szerelni csak lélekben kellőképpen megerősödve lehet. Ihlet kell hozzá, ráhangolódás, és tökéletes együtthatók: tér, idő és gyakran az sem árt, ha a csillagállás is megfelelő. Ezt nem értik meg a nők, hogy az nem úgy van, hogy csak kapjuk elő a szerszámot, szerelünk, és pakolunk el. Az úgy nem szerelés, az olcsó, férfiatlan, kiforratlan fusimunka. Hiába rugdalja a család a kábeleket, szitkozódik a lógó csap mellett, kerülgeti a két hete darabokban megérkezett IKEA-komódot, dugdossa a lyukba a kijáró kilincset, várja a csillár felfüggesztését. Nyugi, ti szikrát szóró szemű nők, az idő mindent meg fog oldani. És a szerelő férfi. Főleg.
A dokumentáció többnyire internetes fórumok bújását jelenti, a folyamat – a férfi alaposságától függően – napokig, de akár hetekig is eltarthat. A dokumentálódás után a férfi gyakorta rájön, hogy nem tudja megszerelni a szerelni valót, mert nincsenek meg a kellő szerszámai. Ekkor újabb internetes adatgyűjtés kezdődik arról, hogy az illető szerszámok hol és milyen áron szerezhetők be, illetve milyet érdemes venni. Tudni kell, hogy általában a férfiú nem szeret szerszámokat kölcsönkérni, se kölcsönadni, ragaszkodik a tulajdonláshoz, mint az élet megannyi más területén, ugye. Nem közösködik, nohát.
Amennyiben nem tudja a kellő eszközöket megvásárolni, az alábbi folyamatnak lehetünk tanúi:
Ügyes kelet-európai emberként rendszerint sikerül neki Valahogy Megoldani a Dolgot, ekkor viszont a környezetében élő nőnek a túlélésre kell berendezkednie. Ez azt jelenti, hogy segíteni kell az eszközök előkerítésében (Hová tetted a csillagcsavarhúzót? A múltkor még itt volt.), kézre adásában szerelés közben (Gyere légy szíves, fogd meg, húzd meg, add ide, tartsad, jó?), illetve a szerelés nyomainak eltakarításában (Jenő, ez a munka be van fejezve? S akkor a kicsi széket eltehetem, a port felseperhetem, az ujjnyomokat letörölhetem vízzel? Legalább a szerszámokat rakjad el te, mert megint nem fogod megtalálni.) Tapasztalt nő szerelés napjára nem tervez be más tennivalót, segíti élete párját a nehéz pillanatokban.
Emellett mindig fontos, hogy a nő acélos lélekkel el tudja viselni ama szitokszavak özönét, amelyek el fognak hangzani a szerszámkeresés pillanatától kezdődően. A szitkozódás, lázadóbb jellemeknél a káromkodás elmaradhatatlan, és mintegy percenként ismétlődő része a szerelésnek, e nélkül nem szerelés a szerelés. Egyes kutatások beszámolnak a Csendben Szerelő Férfiról, de tudni kell, hogy mindez csupán elvetemült tudósok életidegen fricskája könyvtárszobák mélyéről.
Ez már a végső fázis, amikor tényleg nem tudja megoldani egyedül. Kissé a megsemmisülés pillanatai ezek a hívó fél számára, amelynek feszültségét a tevékenység közbeni és utáni pálinkázással lehet a leghatékonyabban oldani. A gumipapucsot, focista rövidnadrágot és meztelen pocakot fedetlen mellekkel viselő (hidegebb időben kinyúlt macinaci lyukacsos hasra feszülő pólóval a trend) szomszéd rendszerint kissé lesajnáló vigyorral, kajánul érkezik az ő Szerszámával, amelyet csak ő tud használni. A szerszám használata közben elmondja, hogy mit hogy kell csinálni, és arról is beszámol, hogy ő mit tud. Rendszerint mindent tud, és mindent másképp tud. Ez eléggé megviseli Kedvenc Szerelő Férfiúnkat, de az eredmény és még két pohár pálinka végül is gyógyír a bajokra.
Függetlenül attól, hogy milyen jellegű és típusú szerelésnek vagyunk tanúi,
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.