// 2025. október 25., szombat // Blanka, Bianka

Megütsz egy tanárt? Még több dutyit kaphatsz!

// HIRDETÉS

Az ellenzék inkább a korrupt politikusoknak adna nagyobb büntiket.

Az van, hogy a jelenleg érvényben levő törvény szerint, aki megüt vagy bántalmaz egy tanárt, 5 év börtönnel is büntethető. Ha pedig az illető (legyen az diák, szülő, rokon, bárki) súlyos testi sértésben részesíti az oktatót, akkor 10 év börtönnel sújtható. Ez így rendben volna, gondolná a polgár.

Úgy tűnik azonban, hogy még sincs rendben. Șerban Nicolae szenátor (Román Szociáldemokrata Párt, PSD) – tudják, az a Nicolae, aki a közelmúltban ugyancsak támogatta a korrupcióért elítéltek büntetésének enyhítését –, szóval ez az úr úgy gondolja, hogy a fent említett büntetések nem elegendők. Ha minden jól alakul, és a javaslatból törvény lesz, a tanárokat bántalmazók a jövőben hat és fél év börtönre számíthatnak.

Nicolae meg is indokolta javaslatát: „Több mint 70.000 romániai tanárról tudunk, akit diákok szülők vagy más személyek megsértettek, megfenyegettek. A rendelkezésre álló tanulmány több mint félmillió diákot vizsgált, 1.200 iskolában.”

A projekt a szenátus jogi bizottsága elé került, ahol pozitívan láttamozták. Az ellenzék azonban tiltakozott, és a szavazás két héttel történő elnapolását kérte, mondván, hogy a Nicolae által idézett adatok kétévesek, és aktualizálni kellene őket. Továbbá, szerintük nem ezen a büntetésen kéne módosítani felfele, hanem például a korrupt politikusokén.

Ja, a javaslatban az áll, hogy csak akkor jön a magasabb bünti, ha a diák, szülő, akárki az iskola területén bántalmazza a tanárt. Na de mi van akkor, ha megvárja a sarkon?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap