// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

Megszüntették a posztját, de nem szóltak neki, így még három évig bejárt dolgozni, és még béremelést is kapott

// HIRDETÉS

Hiába, egy polgármesteri hivatalban sok mindenre kell odafigyelni.

Meglehetősen abszurd helyzetbe került az az önkormányzati alkalmazott a dél-romániai Gorj megyében található Stănești községben, aki egyszer csak az adóhivataltól tudta meg, hogy három évig úgy járt be dolgozni a munkahelyére, hogy valójában nem is volt munkahelye.

Ettől függetlenül a fizetését rendesen megkapta, sőt időközben még fizetésemelést is kapott.

Az ügy még 2017-ben kezdődött, azzal, hogy az érintett, polgármesteri tanácsadóként dolgozó hölgy tisztségét hivatalosan megszüntették.

Igen ám, csakhogy erről a döntésről őt elfelejtették értesíteni.

Sőt a könyvelőt és mindenki mást is.

Ennek nyomán ő gyanútlanul bejárt dolgozni, a könyvelő pedig havonta utalta számára a fizetést.

Az eset azonban felkeltette a hatóságok figyelmét, így tavaly az adóhivatal és a rendőrség is kopogtatott a községházán, illetve az expolgármesternél.

Akinek meg kellett térítenie az adóhivatal szerint okozott kárt, ami nem volt kevés: 75 000 lejt kellett kicsengetnie.

De, mint kiderült, nem kellett adósságba vernie magát, mert saját bevallása szerint nyugdíjas édesapjának voltak megtakarításai.

Azért nem úszta meg ennyivel: hivatali visszaélés és sikkasztás miatt büntetőeljárás indult ellene.

A tanácsadó közben elmondta: ő jóhiszeműen járt el az ügyben, mivel senki sem értesítette arról, hogy mát nincs munkahelye, ezért aztán úgy értékeli, hogy jogszerűen kapta meg a fizetését hiszen közben dolgozott.

Most viszont, hogy megtudta: menesztették, beperelte az önkormányzatot, mivel úgy értékeli, hogy jogtalanul bocsátották el.

És itt jön a fordulat: a bíróság neki adott igazat, így aztán utólag az előző polgármester is ártatlannak minősül.

Aki ennek nyomán kártérítést követel az önkormányzattól.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják
Krónika

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél
Krónika

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél

Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

// még több főtér.ro