// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Mégsem látják vendégül New Yorkban az AUR elnökét, aki összeesküvést sejt a meghívás lemondása mögött

// HIRDETÉS

A legionárius mozgalommal nyíltan szimpatizáló George Simionban fel sem merült, hogy esetleg szélsőséges nézetei miatt döntött így az Israel Heritage Alapítvány.

Alig egy nappal azután, hogy a sajtó megírta, hogy George Simion AUR-elnök az Amerikai Egyesült Államokba készül, ahol a Donald Trump volt amerikai elnök mandátuma idején külügyminiszterként tevékenykedő Mike Pompeo tiszteletére adott díszvacsorán vesz részt, a szervezők hirtelen lefújták a meghívást. Arra hivatkoznak, hogy nem kapták meg a részvételről szóló visszajelzést, ezért nem tudják vendégül látni New Yorkban. Pedig az AUR elnöke már készült a néhány nap múlva esedékes  összejövetelre, hiszen még költségtérítést is szerzett a képviselőháztól az utazáshoz.

Bár az évek során a focihuligánból politikussá avanzsált Simion számtalan olyan kijelentést tett például a holokauszttal kapcsolatosan, amellyel megsérthette a zsidókat, ráadásul nyíltan szimpatizál az egykori durván antiszemita, fasiszta legionárius mozgalommal, a Vasgárdával, fel sem merül benne, hogy esetleg ez is közre játszhatott abban, hogy a holokauszttúlélők által alapított Israel Heritage Alapítvány visszamondta a meghívást.

Ehelyett vádaskodni kezdett, szerinte egyes román diplomaták és a kormánytagok keze van a dologban, akik mindent elkövetnek azért, hogy ellehetetlenítsék az AUR és az amerikai Republikánus Párt közötti kapcsolatépítést. És nem ez az első alkalom, korábban az izraeli Likud jobboldali párttal is kialakult volna a párbeszéd, ha ugyanazok a személyek nem avatkoznak közbe. Konkrétan Andrei Murarut, Románia washingtoni nagykövetét, és testvérét Alexandru Murarut nevezte meg, akik - szerinte - egyre többet ártanak Románia érdekeinek azzal, hogy prédikátoraivá és szószólóivá váltak egy nem létező ügynek, az állítólagos szélsőségességnek és a történelem ködébe veszett politikai szervezet úgynevezett újraélesztési tendenciáinak.

Simion egyébként a bürokráciát is okolja, mert nem mehet Amerikába: ilyen rövid időn belül lehetetlen megszerezni a vízumot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro