// 2025. május 9., péntek // Gergely

Mégse kereskedhetnek olyan könnyen a választottaink

// HIRDETÉS

Iohannis alkotmányossági kifogást emelt a gazdasági tevékenységet honatyák, miniszterek, prefektusok, polgármesterek, tanácsosok számára lehetővé tévő törvény ellen.

Alkotmányossági kifogást emelt csütörtökön Klaus Iohannis államfő a közjogi méltóságok és köztisztségek gyakorlása, valamint az üzleti szférában kifejtett tevékenységek átláthatóságát biztosító, a korrupció megelőzését és büntetését célzó 2003/161-es törvényt módosító jogszabály ellen.

A tervezetet december 30-án küldte kihirdetésre az államfőhöz a parlament. Az új jogszabály értelmében már nem állna fenn összeférhetetlenség az egyéni vállalkozóként kifejtett kereskedelmi tevékenység és a képviselői, szenátori, miniszteri, prefektusi, alprefektusi, polgármesteri, alpolgármesteri, (Bukarest esetében) főpolgármesteri, megyei tanácselnöki vagy -alelnöki funkció között. 

Az elnöki indoklás szerint a tervezet több pontban is sérti Románia Alkotmányát, mint például:

  • a két ház együttes ülésén kellett volna elfogadni, mert a honatyák jogállását is érinti, ehhez képest a szenátus elutasította, a képviselőház elfogadta, ilyen ügyekben ráadásul a szenátus kellett volna legyen a döntő ház;
  • árt a fentebb felsorolt tisztségeket betöltő személyek morális tekintélyének és a polgárok közintézményekbe vetett bizalmának;
  • sértheti a közérdeket, ha valaki egyszerre dönt közpénzekről és vesz részt az üzleti életben.

Emellett a törvény nem tesz eleget az Európai Bizottság igazságügyi Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmusában tett ajánlásainak, illetve sért több, Románia által elfogadott nemzetközi egyezményt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.