Így ők jóval többet fognak fizetni. Ön közéjük tartozik?
Szép gesztus a kormánytól, hogy még egy évre meghosszabbította az energiaárak plafonálásáról, és az állami hozzájárulásról szóló törvényt, ám mielőtt arra számítana, hogy ezentúl csak alacsony számlákat hoz majd a postás (aki mindig kétszer csenget), előbb nézzen utána, átlagosan mennyi a havi fogyasztása. A törvény ugyanis csak a földgáz esetében nem határoz meg egy felső fogyasztási értéket,
A legkedvezőbb feltételek mellett, vagyis kilowattóránként 68 banis tarifával számolva azok fogják megúszni a villanyszámlát, akik 100 kWh-nál kevesebbet fogyasztanak egy hónapban. 100 és 300 kWh közötti fogyasztás esetén már 80 bani az egységár,
amely ugye a tavalyinál jóval magasabb. Így aztán a földgáz esetében a kedvezményes, kilowattóránkénti 31 banis ár minden lakossági fogyasztóra érvényes, a szakértők szerint azonban
csak a maradék nyolcmillió háztartás költségeit fogja csökkenteni. A kevésbé szerencsés 30% havi villanyszámlájin így az előzetes becslések szerint 420 és 1200 lej közötti értékek fognak szerepelni, ami rengeteg pénz egyetlen számlára. Ha jobban belegondolunk,
mert például földgáz helyett a fűtéshez is elektromos áramot használnak, így a téli hónapokban esélyük sem volt betartani a fogyasztási küszöböt.
Érdemes tudni például, hogy egy átlagos háztartás áramfogyasztásának 18%-a megy el a világításra, a negyede pedig a televíziók és laptopok működtetésére. A nagymamák nem hivatalos jelmondata, a „kapcsold le a villanyt, fiam, ha kijössz egy szobából” tehát újra a lehető legaktuálisabb lett, és a szakértők azt is tanácsolják, hogy húzzuk ki a konnektorból az éppen nem használt elektronikai cikkeket, az úgynevezett készenléti fogyasztás megszüntetésével ugyanis évente akár 250 lejt is megspórolhatunk.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.