Az RMDSZ a diszkrimináció-ellenes tanácshoz fordult, az EMNP a Román Orvosi Kamaránál is panasz tesz az orvos által megalázott háromszéki diáklány ügyében.
Nemcsak a civilek, a magyar érdekvédelmi szervezetek sem hagyják szó nélkül a néhány nappal ezelőtt történt felháborító kórházi esetet, mely során egy sebészsorvos egy románul nem beszélő kislányt vegzált. Az RMDSZ napi hírlevelében közölte, hogy panaszt tett az orvos ellen a diszkrimináció-ellenes tanácsnál arra hivatkozva, hogy a bajban lévő lány nyelvi jogai súlyosan sérültek. Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az alapvető emberség azt követelte volna meg, hogy az egészségügyi személyzet a páciens gyógyításával foglalkozzon, és ne a nyelvtudását kérje rajta számon, sértegesse különböző ürügyekkel. Hangsúlyozta: minden egyes ilyen esetben jelezni kell az illetékes hatóságnál a jogsérelmet, hiszen ezekért jogorvoslatot is lehet kérni. A szövetség ugyanakkor a kislánnyal is felvette a kapcsolatot, hogy az ügy részleteit megtudja.
Az RMDSZ parlamenti frakciója egyébként a hét elején fogadta el idei törvénykezési prioritásait. Ezek között szerepel az is, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést kell biztosítani a magyar embereknek. Ennek érdekében az RMDSZ törvényhozói jogszabály-kezdeményezést nyújtanak be még ebben az ülésszakban.„Szorgalmazzuk, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek száma eléri a 20 %-ot, a kórházakban, rendelőkben kötelező jelleggel alkalmazni kelljen az ő nyelvükön beszélő alkalmazottat” – hangsúlyozta Kovács Péter.
Az Erdélyi Magyar Néppárt A hippokratészi eskünek nincs nemzetisége! címmel jutatta el közleményét szerkesztőségünknek az ügy teljes körű kivizsgálását szorgalmazva. A Fancsali Ernő kolozsvári elnök és Kis Júlia, a Jogaink Egyesület elnöke által megfogalmazott közleményben kifejtik: Ioan Dobrescu magatartása elfogadhatatlan, s nyilvánvalóan megsértette a betegek jogait rögzítő hatályos romániai törvényt, ezen belül is az egészségügyi ellátás során szavatolt anyanyelvhasználat jogát. Kérik, hogy az egészségügyi intézmény vezetősége indítson fegyelmi kivizsgálást Ioan Dobrescu ellen.
Az EMNP közölte azt is, hogy panaszt tesz a Román Orvosi Kamaránál, valamint az diszkrimináció-ellenes tanácsnál. „Ha nem a kellő határozottsággal lépünk fel az ilyen esetekben, holnap a mi gyermekeink és hozzátartozóink kerülhetnek hasonló helyzetbe.” – írják a közleményben. Egy petíciót is indítottak, amelyben azt kérik, hogy legyenek valódi következményei Ioan Dobrescu magatartásának.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.