// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Meglátogatta a börtönben a székelyföldi terrorper két elítéltjét Tőkés László

// HIRDETÉS

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának előestéjén nagyszabású szolidaritási megmozdulásra kerülhet sor Csíkszeredában.

Beke István Attila és Szőcs Zoltán fogvatartásának helyszínén, a feketehalmi börtönben járt Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, ahol nemcsak a székelyföldi terrorper elítéltjeit kereste fel, hanem tárgyalt a fogház igazgatójával, Felix Alexandru Fabryval is.

A szigorúbb csíkszeredai börtönből februárban, illetve márciusban helyezték át a két, enyhébb fogvatartási kategóriába sorolt kézdivásárhelyi fiatalembert. Tőkés László látogatása során – az erről beszámoló közlemény szerint – megállapította, hogy Beke és Szőcs testileg, lelkileg jól vannak, hitükben és bizakodásukban erősek, és tudják, hogy

ítéletüket megfélemlítési szándékkal hozták meg.

Az EMNT elnöke arról biztosította őket, hogy széleskörű szolidaritás bontokozott ki ügyük körül, és politikai, közösségi, egyházi, illetve polgári összefogással próbálnak megszabadításukon munkálkodni. Ezért Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának előestéjén, május 31-én nagyszabású szolidaritási és imaalkalmat tartanak, ökumenikus jelleggel, Csíkszeredában.

A börtönparancsnokkal arról tárgyaltak, hogy

miért nem tudnak munkalehetőséget biztosítani sem az intézményen belül, sem azon kívül a két elítéltnek.

A két fogvatartott státusa nem a börtönparancsnokon múlik, ő maga elhárított minden érzelmi viszonyulást, amikor a látogatók (Tőkés Lászlót elkísérte Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke is) felhívták a figyelmét arra, hogy Beke és Szőcs egy koncepciós per áldozatai.

A legfelsőbb bíróság a hónap elején elutasította Bekéék perújrafelvételi kérelmét, ezzel kimerítve a romániai jogorvoslati lehetőségeket. Tőkés szerint a román államfőnek kegyelemben kellene részesítenie a két magyar elítéltet, akiknek esete immár az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro