// 2026. november 7., szombat // Rezso
vegyesen

Mégis átverte a PSD és az AUR az egymilliárd eurót kockára tevő dekarbonizációs törvényt – hírmix

// HIRDETÉS

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

Mégis átverte a PSD és az AUR az egymilliárd eurót kockára tevő dekarbonizációs törvényt

Miután kedden a szenátus már elfogadta, szerdán a képviselőház is rábólintott a dekarbonizációs törvényre, azzal a módosítással együtt, amelyet a PSD erőltetett bele, és amely megtiltja bármilyen szénüzemű erőmű bezárását, ameddig ezek szerepét nem tudja átvenni azonnal valamilyen környezetbarát alternatíva.

Korábban részletesen is írtunk róla, hogy bár a PSD magánakciója – amelyet ismét az AUR támogatásával tudtak átvinni a parlamentet, mint a kormány megbuktatását korábban – első ránézésre jogosnak tűnhet, hiszen az ország energiabiztonságára hivatkozik, a háttérben alighanem ugyanaz a piti kis, Bolojan ellen irányuló hadjárat áll, amelyet a sértődött Grindeanu és pártja már gyakorol egy ideje.

// HIRDETÉS

Ennek részeként korábban a szocdemek az ideiglenes kormány 11 határozatát támadták meg a bíróságon arra hivatkozva, hogy Bolojanéknak nem volt jogkörük elfogadni azokat. A bíróság azóta fel is függesztette ezeket a határozatokat.

A PNL és az USR már akkor azzal vádolta a szocdemeket, hogy felelőtlen játszmát játszanak az ország kárára, csak azért, hogy politikai ellenfeleiknek keresztbe tegyenek.

A mostani, dekarbonizációs törvénymódosítás azért lesz húsba vágó, mert Románia az országos helyreállítási terv egyik mérföldköveként vállalta, hogy bezárja, illetve átalakítja és környezetbarátabbá teszi a még mindig működő kőszén- és lignitalapú erőműveit.

Bolojan hétfőn – amikor a lakosságot és a gazdasági szereplőket is önkéntes spórolásra szólította fel az energiaválság miatt – újságírói kérdésre reagálva elmondta, hogy a PSD populista kezdeményezése azért igen veszélyes, mert ezzel csaknem egymilliárd eurónyi EU-s támogatástól eshet el az ország, ráadásul a PNRR utolsó támogatási részleteinek befagyasztása is kockán forog.

Közben Bolojan és több másik PNL-s és USR-s politikus is felháborodottan jelezte, hogy idén ősszel a széntüzelésű erőművek egy részét amúgy sem lehetett volna bezárni – erre kormányhatározat sem volt –, mivel nem lehet őket helyettesíteni, így a PSD módosító javaslata teljesen okafogyott. Károsnak viszont rendkívül káros, hiszen az utólagos törvénymódosítással semmissé tesznek egy már kipipáltként jelentett vállalást, ami óriási veszteségekhez vezethet.

Vagyis, már maga az említett erőművek kényszerű tovább üzemeltetése is forráskiesésekhez vezet majd, de a jogszabály-módosítás további, sokkal nagyobb gondokat okoz a következő kifizetési kérelmeknél.

Az USR szenátusi frakcióvezetője, Sorin Șipoș ráadásul hozzátette, hogy az alternatívák, például a gáztüzelésű erőművek üzembe helyezése többek között éppen azért késnek, mert a PSD korábbi módosító javaslatai nagyban késleltették a fekete-tengeri földgáz kitermelését.

Nicușor Dan elnök mindenesetre már kedd este bejelentette, hogy minden alkotmányos jogkörét fel fogjja használni annak érdekében, hogy megakadályozza a törvény jelenlegi formában való elfogadását, és így a PNRR-források kockáztatását. Ez azt jelenti, hogy igyekszik majd visszaküldeni a törvényt újraértékelésre a parlamentbe.

Lekapcsolják a közvilágítást egy kistelepülésen

Hétfőn kérte fel a gazdasági szereplőket, a közintézményeket és a lakosságot egyaránt arra Ilie Bolojan miniszterelnök, hogy önkéntesen csökkentsék, amennyire lehet, az áramfogyasztásukat a Duna alacsony vízszintje okozta energetikai válságra való tekintettel, és egy Buzău megyei kis település máris bejelentette, hogy teljesen lemond a közvilágításról.

Igaz, Vintilă Vodă polgármesteri hivatala nem az energetikai válságra hivatkozva hozta meg a nehéz döntést, hanem a saját költségvetési válságára hivatkozva.

Amint egy Facebook-bejegyzésben írták, a helyi költségvetés nehézségei és az ország nehéz gazdasági helyzete egyaránt az indokok között szerepel. A helyi önkormányzat szerint a közvilágítás kikapcsolása egy olyan költségcsökkentő megoldás, amely szükséges ahhoz, hogy az intézmény biztosítani tudja az alapvetőnek tekintett egyéb közszolgáltatások működését, és fenntarthassa a költségvetési egyensúlyt.

Ion Coman polgármester azt is hangsúlyozta, hogy az intézkedést nagyon nehezen hozták meg, de szükséges volt, és mindaddig érvényben marad, amíg a helyi önkormányzat pénzügyi helyzete nem javul.

A helyzet azért is visszás, mert Vintilă Vodă község Buzău megye dombos, erdős területén fekszik, így gyakori jelenség, hogy medvék látogatják meg a települést, a közvilágítás hiánya így fokozza a helyiekre leselkedő veszélyt az esti órákban.

A hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját egy nő

Van az úgy, hogy nagyon nehezen tudjuk elengedni egy elhunyt szerettünket.

Így volt ezzel az a Galaţi megyei hölgy is, akinek váratlanul meghalt a nagymamája.

A történtek miatt érzett fájdalmában az unoka egyszerűen elfelejtette bejelenteni a halálesetet az illetékes hatóságoknál, inkább a hátsó kertben temette el a nagyit, majd több mint egy éven át továbbra is felvette a nyugdíját.

Csakhogy ez törvényellenes.

A hatóságok valahogy megneszelték, hogy valami nincs rendben, és intézkedéseket foganatosítottak.

Az idős hölgy földi maradványait már exhumálták, azon boncolást fognak végezni, hogy megállapíthassák, természetes halált halt-e vagy bűncselekmény áldozata lett.

Az unoka ellen mindenesetre büntetőeljárást indítottak, a vád ellene egyelőre kegyeletsértés és csalás.

Az ügyészeknek a nyomozás során azt is meg kell állapítaniuk, hogy a gyanúsított egyedül cselekedett-e vagy valakik segítették a haláleset eltitkolásában, illetve a holttest elföldelésében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS