Egyre inkább az a gyanúnk, hogy a pénzügyminisztérium embere, akit azért küldtek a csatornához, hogy az folyamatosan gazdagítsa miatta az államkasszát.
Egy kicsit úgy van a bukaresti B1 televízió műsorvezetője, Radu Banciu a magyar ügyekkel, mint az a bizonyos vadász a viccben, aki a medve szerint csak AZÉRT jár az erdőbe: amikor bennünket vesz a szájára, menetrendszerűen érkezik a büntetés a médiahatóságtól.
Banciu barátunk ugyanis rendszerint igazi, ordenáré, büdös lábú sovinizmussal átitatott tirádákban szokott megemlékezni rólunk és jogos jogköveteléseinkről, ami miatt aztán érkezik is a kötelező feljelentés. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) pedig ki is rója rá az obligát bírságot. (Lásd itt, itt és itt).
Nem volt ez másképp most sem: a csatornának tízezer lejes bírságot kell fizetnie a Banciu világa című műsor február 5-ei adásában elhangzottak miatt.
A bülbülszavú Banciu akkor éppen azt a rögeszméjét (ami egyébként az iskolákban is tanított hivatalos román rögeszme is) hangoztatta, hogy a románok Erdélyben őslakosabbak lennének a magyaroknál.
„Az őslakos népességet gyakorlatilag terrorizálják, és vértannút csinálnak belőle egyesek, akik rájuk akarják erőszakolni – végső soron mit is? Az őrületet, a bunkóságot!' – dörögte a magyarok kapcsán láthatóan komoly frusztrációban szenvedő Banciu.
A műsorvezető ellen a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat tett panaszt, amely szerint Banciu ellenséges légkört teremtett a magyar közösséggel szemben, nemzetiségi alapon keltve gyűlöletet ellene. Ráadásul hamis információkat is terjesztett, amelyek célja a nemzetiségi gyűlölet és diszkrimináció gerjesztése volt.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.