// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Megint hallhattunk pár alapvető dolgot az iskolakezdésről. Megint nem a hazai közoktatás zsenijeitől

// HIRDETÉS

És nem is a felelős kormány vezérétől. Ők továbbra is a semmivel vagy politikai ellenfeleik besározásával töltik az időnket.

Izzik már a nyár, nem is akárhogy. Aki teheti, azon töri a fejét, hogy e járványos időkben mégis hogy és hova menjen el pihenni egy kicsit. Közben az iskolakezdés olyan alattomosan közeledik, mint egy vírus. És akárhonnan nézzük, egyelőre szinte senki sem képes (hajlandó) értelmes mondatokat mondani róla. A zseniális (egy francot!) oktatási miniszter asszony egy ideig tüsszögte magából a semmit, aztán megint eltűnt. A felelős járványkormány vezére, Ludovic Orban pedig a minap elmondta, hogy amikor tudni fogják, hogy lesz, akkor majd elmondják, de biztos lesz valahogy. Ez igen, kommunikáció!

Szerencsére van néhány kiegyensúlyozott, józanul gondolkodó ember is ebben a katasztrofális bagázsban. Egyikük Alexandru Rafila professzor, az Egészségügyi Világszervezet romániai képviselője. Jó egy hete is ő sietett a választási szardobálásba belefeledkező kormány segítségére, afféle nem hivatalos szóvivőként. És most ismét vette a fáradtságot, hogy elmondjon pár alapvető dolgot az őszi iskolakezdéssel kapcsolatban.

A legfontosabb: Rafila prof szerint természetes, hogy léteznie kell egy országos koncepciónak, ami az iskolakezdésre való felkészülést, illetve a közelgő első félév elindítását illeti. A központi illetékeseknek az (lenne) a dolguk, hogy több változatot dolgozzanak ki, az ország megyéiben uralkodó járvány- és közegészségügyi helyzet alapján. A megyék aztán kiválasztják a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő változatot. Magyarán: ugyanúgy kell eljárni, ahogy a vesztegzárak esetében. Nehogy már Hargita megyében ugyanazokat a szigorú iskolai szabályokat vezessék be, mint például a fertőzésgócnak számító Argeș megyében. És itt jön a képbe Rafila úr szerint a helyi vezetés. A helyhatósági választásokra az iskolakezdés után kerül sor, tehát a polgármestereknek (a tanfelügyelőkkel, iskolai személyzettel közösen) mindentől függetlenül (sőt, kampányszerűen!) van (legyen) idejük a megfelelő módon kezelni az iskolakezdés kérdését. Aki erre nem képes, az nem érdemli meg, hogy polgármester legyen. Vagyis nyugodtan buktassa meg őket a nép. Korrekt!

Ami azokat az iskolának nevezett, izé, kloákákat illeti, ahol nincs folyóvíz – ez, ugye, a jelenlegi helyzetben (is) elengedhetetlen, vagyis most már tényleg nem működik a „majd csak lesz valahogy”-hozzáállás –, Rafila prof szerint vagy nagyon sürgősen meg kell oldani a problémát (ha már az elmúlt évtizedek során nem sikerült, ugye), vagy zárva maradnak. Itt nincs pardon.

Olyan, látszólag apróságokra is kitért a professzor úr, amelyek biza rendesen megakaszthatják a „normális” tevékenységet. Például: az osztályba való besétálás előtt fertőtleníteni kell a kezeket. Na most, ha van 20 gyerek, amíg mind bemennek a mosdóba, kezet mosnak, kijönnek, ez biza sok időt vesz el. Ezért az osztály ajtaja mellé oda kell helyezni két fertőtlenítős flakont, és máris megfeleződik a várakozási idő.

Szóval, valahogy így kell kommunikálni az ország népével, szűk másfél hónappal az iskolakezdés előtt. A dühítő az, hogy éppen azok nem hajlandók erre, akiket ezért fizetnek. Persze, ha belegondolunk, hogy a romániai közoktatási rendszer az elmúlt 30 évben sem volt képes kijönni a béka segge alól, akkor igazából csak röhögni tudunk. Kínunkban, persze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro