A popsztár 53 éves volt.
Elhunyt George Michael. Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál.
A halálhírt az előadóművész publicistája jelentette be hétfő hajnalban, és a rendőrség is megerősítette. A rendőrség nem közölte George Michael halálának pontos okát, de azt egyértelművé tette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Publicistájának közleménye szerint az énekes, aki az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel, gyermekkori barátjával alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott, Oxfordshire megyei otthonában „csendben elaludt".
Egy napon belül a második súlyos veszteség érte az angol pop-rock világát: a hétvégén, 68 évesen elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa és dalszerzője.
George Michaelt Parfitthoz hasonlóan már korábban súlyos egészségi problémák és szenvedélybetegségek gyötörték.
Öt éve, 2011 telén saját szavai szerint is épphogy túlélte hirtelen rátört tüdőgyulladását, amellyel egy bécsi kórházban kezelték csaknem egy hónapig. Hírek szerint az énekes egy ideig válságos állapotban volt. Az apai részről görög-ciprusi származású művész - akinek eredeti neve Georgios Panayiotou volt - ezt maga is megerősítette, miután hazatért Angliába, mondván: a bécsi kezelés alatt voltak időszakok, amikor "egy hajszálon múlott", hogy életben marad-e.
George Michael a Symphonica címmel kezdett, Budapestet is érintő óriás koncertturnéjának 14 előadását volt kénytelen lemondani annak idején a súlyos betegség miatt.
Az énekes azonban szenvedélybetegségei okozta botrányaival is számtalanszor az újságok címlapjára került. A popsztár például 2010 nyarának egy hajnalán Range Rover terepjárójával hajtott be az igen jómódú észak-londoni Hampstead kerület egyik fotószaküzletébe. A rendőrök a járó motorú kocsiban találtak rá, zsebében marihuánás cigarettákkal.
Michael azonnal elismerte, hogy marihuánát szívott és nyugtató hatású szereket is bevett, mielőtt a volán mögé ült; ezek nyomait a későbbi rendőrségi laborvizsgálat ki is mutatta vérében. George Michaelt mindezért nyolc hét szabadságvesztésre ítélték - ebből négy hetet ült le -, és öt évre eltiltották a járművezetéstől.
Három évvel korábban száz órányi közmunkára ítélték és két évre bevonták a jogosítványát, miután szintén bódult állapotban húzták ki az út közepén álló Mercedeséből London egyik forgalmas főútvonalán.
Három évvel ezelőtt kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, és elszenvedett sérülései miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.
George Michaelnek csaknem négy évtizeden átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott. Hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.
Az egyik Grammyt Aretha Franklinnel előadott I Knew You Were Waiting című duettjéért kapta; a saját maga által írt és hangszerelt első szólóalbuma, a Faith húszmillió példányban kelt el, és az év albumaként 1989-ben szintén Grammyvel díjazták.
Halálhírére a világhírű pályatársak közül Sir Elton John reagált elsőként. Sir Elton az Instagram portálon hétfőn hajnalban közzétett egy fotót, amely őt és George Michaelt ábrázolja, és azt írta: mélységes sokkhatásként érte „a szeretett barát, a legkedvesebb, legnagyvonalúbb lelkű briliáns művész" elvesztése.
Búcsúzzunk Michaeltől egyik legnagyobb slágerével:
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.