A Szekuritáté egykori, Amerikába dezertált főnöke állítólag Covid–19-ben hunyt el, a hírt egy amerikai ügyvéd jelentette be.
Állítólag 92 éves korában Covid–19-ben meghalt az Egyesült Államokban Ion Mihai Pacepa tábornok, a volt román kommunista külügyi hírszerzés, a DIE egykori vezetője, aki elárulta a Kárpátok géniuszát.
Halálhírét a Theepochtimes.com-on közölte Ronald J. Rychlak amerikai ügyvéd, és a román sajtóban máris végigsöpört a szenzáció. (Persze azért nem árt fenntartásokkal kezelni az ilyesmit, hiszen Pacepa tábornoknak az elmúlt évek során már többször is halálhírét keltették.)
A keleti blokk legmagasabb beosztású disszidenseként emlegetett Pacepa – aki nemcsak a Szeku külföldi hírszerző részlegének volt a vezetője, hanem egyben Nicolae Ceauşescu tanácsadója is volt – még 1978-ban fordított hátat a komcsiknak, miután Amerikában politikai menedékjogot kapott Jimmy Carter akkori elnöktől.
Ceauşescunak mindenesetre hatalmas csapás volt az egykori kémfőnök szökése, hiszen természetesen kitálalt az amerikaiaknak a Szekuritátéról, majd állítólag tanácsadóként a CIA-val dolgozott együtt számos, az egykori keleti blokk ellen irányuló műveletben. Nem véletlen, hogy a volt román diktátor a 80-as években ötmillió dollárt költött el Pacepa likvidálására – többek között a a Sakálként elhíresült terroristát, Ilich Ramírez Sánchezt is felbérelte –, ám nem járt sikerrel.
Ion Mihai Pacepa több könyvet is kiadott a szovjet modellre létrehozott román hírszerzésről, a kommunizmus belső működéséről, a diktatúra bűneiről. A mendemonda szerint kétszer is személyazonosságot cserélt a tengerentúlon, sőt azt is rebesgették, hogy plasztikai műtéteken is átesett, amelyek során teljesen megváltoztatták a kinézetét.
A román történelem egyik legellentmondásosabb figurájáról – sokak szerint hős, mások szerint áruló – egyesek azt is állították, hogy valójában KGB-ügynok volt.
Egyik könyvében viszont leszögezte, nem akkor árulta el hazáját, amikor az Államokba szökött, hanem akkor, amikor még a Szekuritátét és a diktatúrát szolgálta.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Egy kolozsvári vállalkozó megelégelte, hogy az adóhatóság honlapja rosszul működik, két óra alatt gyártott egy teljesen működőképes és gyors verziót. Az élelmiszerbiztonsági hatóság pedig a Facebookon vásárolt húsvéti kalács veszélyeire figyelmeztet.